Jó kis mondás, kicsit kicsavarva mindenfélére rá lehet húzni. Most, az alábbi post főhőseire, a remeterákokra (Paqurus) illik remekül. A remeterák az egyetlen olyan rákfaj, amely nem növeszt páncélt, hanem megüresedett csigaházakat, kagylóhéjakat vesz birtokba. Aki járt már tengerparton, biztos találkozott is már velük.

Hihetetlen. Elrepült egy év. Pont egy éve kezdtem el ezt a kis blogot tákolgatni. Mi minden történt ez idő alatt… hihetetlen. Lássuk csak,  hogy is kezdődött?

Már nem tudom, hogy mikor vettem be a tablettát, de most már látom a számokat. Rengeteg számot. Rájöttem, ez a mátriksz.

Kivételesen nem bosszantott fel valami csínytevésével, most inkább jót nevettem rajta.

Az ember azért kerekedett a bolygó összes élőlénye fölé, mert a megszerzett tudást és tapasztalatot folymataosan tudta hasznosítani. A pattintott kőtől, mostanra eljutottunk a részecskegyorsítóig. Minden megszerzett új tudás, ezer új találmány lehetőségét hordozza magában. De meddig mehetünk el? Vajon szabad addig elmenni?

Valaha volt egy öreg horgász. Rendkívül ügyes volt. Ha senki nem fogott, neki akkor is tele volt a szákja. Hiába kérdzték, hogy mi a titka, ő mindig csak anekdótázott egyet a bajsza alatt.