Épp a minap nézegettem az akvárium indulása körüli időkből készült fotókat. A mostani indítás nem volt problémamentes, mivel a “zöld víz” effektussal kellett megküzdenem. Akkor valahogy elfelejtettem beszámolni arról, hogy miként sikerült, de most pótolom ezt a hiányt is.
Az alábbi képen jól látszik, hogy az akvárium vize zöldes és nehezen átlátható. Ennek az algásodásnak a kiváltó oka az ammónia és az erős fény együttese volt.
Az ilyen problémára sajnos nem megoldás a nagy (50-90%) vízcsere, mivel az alga igen gyorsan képes szaporodni és gyakorlatilag 1-2 nap alatt ismét elönti az akváriumot. Hiába a legfinomabb perlon, ez az alga a legkisebb résen is átfér. Kiszűrése hagyományos szűrőanyagokkal lehetetlen. Jame’s algabibliája ad néhány tippet még, de tapasztalatból mondhatom, hogy semmit sem ér
Az egyetlen és valóban hatékony megoldás, az UV szűrő. Az aktívszénhez hasonlóan, az UV szűrő is megosztja az akvarista társadalmat. Van aki totál feleslegesnek tartja, van aki szerint még ártalmas is, de vannak sokan, akik használják folyamatosan, vagy kisebb-nagyobb megszakításokkal. Én leginkább csak kerti tóban használom, de az algavirágzás apropóján egy kis időre az akváriumba is betettem. Akkor utána is néztem a pro és kontra érveknek.
Az UV szűrő egy ultraviola sugárzást kibocsájtó fényforrás, amin keresztül a víz áthalad és a benne lévő mikroszkopikus méretű organizmusok elpusztulnak. Paraziták, vírusok, algák, baktériumok, hasznosak és rosszak egyaránt. Ezért is találó a terminátor jelző, mert ami a közelébe kerül és élő szervezet, azt mind elpusztítja… Továbbá valamelyik fórumon azt is olvastam, hogy a kelátolt vasat is bontja, tehát növénytápozás mellett ez az erősen nem ajánlott kategória. Olyankor azt javasolják, hogy arra az időre hagyjunk fel a tápozással, vagy éjszaka menjen pár órát az UV és nappal tápozzunk újra. Necces. Maradnék az “inkább ne tápozzunk arra az időszakra” verziónál.
Az UV-t, a szűrő után érdemes bekötni, ahogy az ábrán is látszik. Így elkerülhető a cső mechanikai koszolódása, ami csökkentené a hatékonyságát. Az UV lámpák különböző erősségekben kaphatók (8W-130W). Gyakorlatilag mindegy mekkorát veszünk, ha nem extrém nagy az akvárium. Sajnos a teljesítmény jelentősen romlik, ahogy a nő a világított órák száma. A gyártók 6 hónapot írnak általában használhatóságra. Ez sajnos nem sok. Ekkor az izzót cserélni kell.
Nagyon fontos, hogy a lámpa csak akkor igazán hatékony, ha a megfelelő sebességű víz megy rajta keresztül. Amennyiben nincs a termék leírásában erre utalás, akkor kb. úgy kell számolni, hogy 90-100 lph (liter per óra) szorozva a wattszámmal, megadja a vízforgatás nagyságát. Pl. 11W-os UV lámpát max. 990 – 1100 l/h (11x90v. 11×100) átfolyással érdemes hajtani. Azt is szokták mondani, hogy ha parazitát akarunk kiölni az akváriumból, akkor ennek maximum a felével szabad forgatni a vizet a lámpán keresztül. Tehát mindenképp olyan szűrőre kössük, ami a maximálisan megengedettnél kevesebbet forgat. Szokták külön vízforgató pumpára is kötni, így a külsőszűrős rendszer nem lesz megbolygatva.
Mint mondottam, nekem egy kúra erejéig volt rá szükségem. Ezalatt az idő alatt leálltam a tápozással. Az a személyes tapasztalatom, hogy az UV szűrő igen hatékony “zöldvíz megszűntető”. Gyakorlatilag már másnap sokkal jobb lett a helyzet. Egy hét leforgása alatt teljesen eltűnt a zöld elszíneződés. Közben csináltam két nagy vízcserét is és ezzel az algaprobléma mindörökre megszűnt.
Egy hét után kivettem az UV-t és a többi kacat közt vár a sorára, hátha valamilyen katasztrófa esetén ismét be kéne élesíteni. Mondjuk ilyen ütemben a 6 hónapos üzem kicsit sokára fog összejönni, de annyi baj legyen…
Hogy szüksége van-e egy akvaristának UV szűrőre? Nehéz jó választ adni. Ez volt az első alkalom, hogy semmi más nem segített. Ettől függetlenül, egy jól szűrt,rendszeresen karban tartott (beállt) édesvízi akváriumban, még szakaszosan használni is felesleges szerintem.
Ha viszont lenne egy UV szűrő kölcsönző, az biztos jól menne….
További infó az UV-ről:
http://aquariumuvsterilizer.blogspot.com/
http://www.fishlore.com/uv_sterilizer.htm
http://www.int-res.com/articles/meps/6/m006p295.pdf
http://www.ehow.com/how-does_5188035_uv-light-kill-bacteria_.html








Ismét egy hasznos post.
Thanx Sir!
Üdv:
Rain
Szia! Lehet hülye kérdés de ecsetalga ellen hatásos lehet ez az UV megvilágítás?
Köszi Rain

Zaza: Az ecsetre nem hinném, hogy hatásos. Csak azt öli meg, ami átmegy a csövön.
Arra Easy carbo-t javaslok és persze az okok megszüntetését. Az okokról a postban található Jame’s algabibliája ad infót.
Eddig kezeltem Happy Life Algin reguar-al de nem sok sikerrel. Most jön az új világítás. Ha az se ad sikert akkor akváriumos szétszedem és újra indítom “steril” berendezéssel. Jobb 5-tem nincs. Valamit hibáztam az indításkor azóta sem bírok vele.már kér szűrő dolgozik (külső /belső) álandó vízhőmérséklet.stb szóval már elvileg minden jó de mégis előjön újra és újra.
heti vízcsere mellet. Akkor végig nézelődök az írások között
Köszi a segítséget!
Zaza
Én soha nem használtam uv szűrőt és kristály tiszta a víz.
Ennyire zöld vizet is csak fotón láttam.
Azért a zöld vizet UV nélkül meg lehet 3-4 nap alatt is szüntetni(?).
Ha 3 nap alatt nem múlik el, akkor valami egyéb tényezõ is van, mint tetem, iszonyú túletetés (még a beszûntetés elõtt), vagy erõsen rothadó növény.
Itt egy jó(?) cikk is róla: http://akvaklub.hu/readarticle.php?article_id=22
Persze ebben nem írja, hogy akvárium indításnál a be nem állt szûrõ is okozhat ilyet, mint ami itt nálad volt. És miután beállt a szûrõ, már nem fog elõjönni, ha kiveszed az UV-t sem, mert nem marad ammónia a vízben.
Végül is, akkor mégiscsak jó az UV.
Nos, a kezdetekben én is szenvedtem rengeteg algától. Volt minden, aztán bekezdtem egy 5 napos blackout-al, aztán ültettem olyan növényeket, amik a levelükön veszik a tápanyagot fel, és elkezdtem a napi tápozást. Már alig van némi alga, ami már egyáltalán nem zavar.
Szerintem a sok sok növény, és a tápozás volt a lényege a dolognak. No persze kiegészítésképpen vastag talajom is van, és a külső szűrőben is beindult a lebontás. Bár nekem zöldvízzel nem volt dolgom, “csak” barna, zöld, kék, és ecsetalgával…
Hello Nigro! Nem teljesen a cikkhez kapcsolódo a kérdésem, de már régóta figyelem, hogy milyen ötletesen meg van tervezve az akváriumod. Épp a cikk kapcsán láttam meg, hogy milyen szépen meredeken esik az ajzat, így a hátul lévő növények magasabban helyezkednek el. Van valami az ajzat alatt, hogy ilyen jó meredek az ajzat? Én kézzel simitottam el az ajzatot ,de nem sikerült ilyen hatást elérnem.
Az aljzat alatt még több aljzat van
Lehet egyébként hátra köveket tenni és arra tölteni pl. Sok “csalás” van, de arra ügyelni kell, hogy a víz tudjon mozogni az aljzatban.
Szia Nigro!
Az akimat 2 napja indítottam és most észrevettem, hogy nálam is megjelent a zöld víz effektus!
(Lehet ismerős lesz a nevem akvakertész fórumról.)
A CO2 rendszer déltől megy 17:30ig, míg a lámpa (2x24W) 14:00-17:30ig.
A telepítésnél 3 substrat pro-s szűrőkosárba raktam 1-1 ADA Bacter Ball-t., Míg a legfelső rekeszbe a substrat pro melé 750ml ADA Na Carbon került.
Napi 50% vízcserét végeztem mind a 2 nap, majd a vízcsereután napi 12ml Micro, 12ml Macro, 2ml Carbot adagoltam.
Vízcsere után adagolok még 5ml JBL Denitrolt.
Néztem a fórumon a képeket. Még nem vészes a helyzet. Első körben – amíg nincsenek benne halak – , rakj bele egy adag élő vízibolhát. Szokott működni
Köszi! Holnap ígyekszem beszerezni!
Gondolom maradjanak egészen a halak betelepítéséig. Lehet bagatel kérdés, de nehéz tőlük megszabadulni?
A halak 1 perc alatt levadásszák majd őket
Szia Nigro!
Én nemrég kezdtem bele az akvakertészkedésbe, és szeretnék egy kis segítséget kérni.
Hirtelen fellelkesedésemben, hogy a konyhám egyik sarkát feldobandó beszereznék egy akit, eljutottam egy szakboltba, ahol egyből meg is vetettem velem egy 20L-es Aquael shrimp set-et, mondván, most kedvezményes és tuti. Nagy boldogan megvettem a növényeket, halakat ( 2 hím guppi, 6 rózsaszín dánió ), 2 almacsigát, és egy törpe tarisznyát. Nemigen láttak el információval, még azzal az alapvetővel sem, hogy a halakat nem egyszerre kellene megvennem az akváriummal ugye… Mindenkit beletettem még aznap, és a következő 2 hétben mindenen kerezstülmentünk. A halak naponta hullottak és a végén a 2 guppin kívül semmim nem maradt, pedig mindent elkövettem, ami tudásomból tellett, napi kapcsolatban voltam a bolttal, de nem igazán tudtak segíteni. Jó kis tanulópénz volt ez. Itt megjegyzem, hogy az almacsigák NEM bírják a Sera Omnipur-t!! Pedig a boltban azt mondták, hogy ezek a készítmények már úgy vannak összeállítva, hogy ne legyen olyan durva a hatásuk. Jó szöveg. Elkezdtem utánaolvasni a dolgoknak, és kiderült, hogy a nano aki a legnehezebb, halakat nem a növényekkel együtt tesszük be, a szűrő túl nagy az akihoz, és csak kicsit lett volna több pénz, ha hőfokszabályzós hőmérőt veszek, kisebb szűrőt, és úgy külön akváriumot. Jelenleg közepes növényzettel, fertőtlenítés, teljes kipucolás, újratelepítés után 6 pontylazaccal, a 2 guppival, 2 super red cherryvel, és óriási körültekintéssel üzemel. Mindenesetre ahogy tovább olvasgattam a neten, előjött egy csomó kérdés. A lazacfélékbe szerettem bele, és biotóp környezetet szeretnék nekik teremteni, de erre nemigen találtam segédletet. Tervezek egy teljes átformálást, és most már TÉNYLEG jól akarom csinálni. Úgy, hogy a lehető legkevesebb eszköz legyen az akváriumban, és a legdiszkrétebb módon, ne nagy fekete gépekkel legyen teli a víz. Légyszi segíts, Te hogy állítanál össze egy lazacos 20L-es aki berendezést ( világítás, szűrő, kell-e CO2 pótlás, milyen melegítő, stb. ), mi kell, mi felesleges, némi növényfajta tippet is szívesen vennék. Nem vagyok nagy netes guru, örültem, hogy találtam egy helyet ahova gépelhetek:). Remélem ha itt keresem, a továbbiakban a válaszod meglelem.
Előre is köszi!
Nebetiunet
Üdv Nebetiunet!
Sokan gondolják, hogy az akvarisztika üveg, víz és halak együttese és a kisállat kereskedésben ezt a tévhitet nem is szívesen oszlatják el. Hisz akkor nem vennéd náluk drága pénzen, a sokadik vegyszert és halat… 
Sajnos a példád nem egyedülálló…
Az első kérdés, hogy mit szeretnél az akváriummal. Pillanatnyilag a szetted 6-8 db apró hal tartására elegendő. Növényből Anubias nana (törpe), Jávai moha és még pár kevésbé igényes faj, ami eléldegélne benne. A szűrésről annyit nagy általánosságban, hogy minél nagyobb a szűrő annál jobban szűr.(túlszűrt akvárium nincs) Persze az akvárium mérete miatt, ezt csakis kívül lehet megoldani. Javaslom egy akasztós, vagy egy kisebb külső szűrő beszerzését. Bár a legjobb lenne egy 40-50 liter körüli akváriummal tanulni. Sokkal könnyebb dolgod lenne.
Egy lazacos medencéhez nem szükséges CO2. Ez a növények miatt érdekes. Használatával nagy esélyed lesz az életben tartásukra. Viszont akkor a világítást sem ártana növelni. Azonban, ha a szűrésed nem megfelelően hatékony, akkor algásodás léphet fel, tehát ezt sem ártana fejleszteni. Végül a növénytápozás ami felteszi az i-re a pontot.
Amíg a tudásod fejleszted a legjobb, amit tehetsz a halaiddal, hogy klórmentesített, 24-26 fokos csapvízzel hetente 1X-2X 50% vízcserét végzel. Ez nagyon sokat fog segíteni, hogy több halat már ne veszíts el. A másik nagyon fontos dolog, hogy naponta 1x és keveset etess. Anyit, amennyit 5 percen belül maradéktalanul megesznek a halak

Sajnos nem tudlak az összes jótanáccsal ellátni, mert egy könyv kevés hozzá (apropó, van pár jó könyv, amiből az alapokat meg lehet tanulni.). A lényeg, hogy olvass és ha kérdés van, bátran kérdezz. Nem szégyen, hisz élőlények élete múlhat rajta
Javaslom, hogy olvasgass a fórumunkon is.
Nebetiunet!
Azért én kíváncsi lettem volna a bolt nevére, akik egyszerre adták el neked az egészet…
Egyébként egyre több ilyet hallok. Mármint az üzletek felől “lehúzásokat”. Épp 1 hete történt, unokatestvéremmel, hogy az 1 hónapja vásárolt akváriumuk egyik éjszaka egy merevítésnél elengedett, és szétszakadt az egész, a lakást elárasztotta 200 liter víz. A halakat a víznyomás bevitte a szemben levő szobába, a növényeket az akvárium tört üvegfala szétvágta… Mikor visszamentek reklamálni az üzletbe, kiderült, hogy a 8mm-esként eladott akvárium valójában 6mm-es üvegből készült… ráadásul a bolt mondta a készítőnek, hogy elég lesz a 6-os is, csak olcsó legyen… Persze 8-asként adták el… Ez egy debreceni akvarista bolt. Egyelőre címet nem írok, remélem kártérítésben is jeleskednek majd…
Bocsi, ezt énsem hagyhatom szó nélkül.
Megvettem az akit (60x30x30), és itthon derült ki, hogy nem 5, hanem csak 4mm-es az üveg vastagsága.
Egyik feltöltésnél néztem, hogy mintha a 60cm-es üvegek kicsit ívesek lenének. Merevítés nincs!
Talán ha teljesen fel van töltve az aki, akkor 1-2 mm a max. görbülés.
Remélem bírni fogja…
Nem értem az olyan boltokat, akik ilyen akváriumokat adnak el, hiszen tuti a lebukás nem?
Az én boltom a Trópus Díszállat Kereskedés Szegeden. Épp tegnap voltam bent megint. Most már kicsit más szemmel nézegettem a felállított akváriumokat, és a készletet. Több eladóval is beszéltem, már megismertek mikor beléptem, nem nehéz kiszúrni, egy két éves és egy 5 hónapos babával
. A pulton volt egy olyan set amit én is vettem, shrimp set ugye, kutya sem mondta, hogy talán nemigazán halaknak tervezték, éés érdekes, náluk csak garnéla van benne.. De most már elég türelmesen elmagyaráztak mindent amit kérdeztem, talán csak rossz időpontokat fogtam ki, sok vásárlóval, vagy szelektív a hallásom…
) Most vagy 1 órát voltam bent a kezdő kérdéseimmel, és mindig volt aki válaszoljon, becsületükre legyen mondva!
Mindenesetre az ominózus akiban fekete golyócskák voltak aljzatként betéve, és azt mondták, hogy ez egy spec. táptalaj, nem kell az aljzatot és az aljzattápot külön megvenni. Ára az van, de a Sera aljzattáppal ellentétben 1-2 évig ellátja tápanyaggal a gyökereket. Hátránya, hogy csak fekete színben van, legalábbis ők úgy tudják. Nektek mi a véleményetek erről? Tapasztalat? 1,5 kg 1.900 forint ha jól emlékszem, de megérné, ha valóban olyan hosszú ideig jó.
Aztán van itt még kérdés:)! Akváriumomat tervezgetve már korábban elkészítettem egy hátteret. Valahol olvastam, hogy vörösfenyőt lehet akváriumba tenni. Kimentem a városszéli kiserdőbe, lehántottam a kérgüket a fenyőknek. Hazahoz, kifőz, vízcserél, tovább főz, azután a tűző napon kiszárít. 1 cm-es hungarocellre ragasztottam rá a darabokat szilikonnal. Azután ahogy elkészült, elvetettem az ötletet, és eltettem. Most hogy az átformálást tervezem, elővettem. A boltban arra jutottunk, hogy valószínűleg csak annyi bajt okozhatna, hogy barnásra festi a vizet, amitől a növények nem kapnak olyan sok fényt. Jelenleg vízfürdőben van, és várom, mennyire oldódik ki szín belőle. Ti raktatok már vörösfenyőt akiba? Vajon az aki vízminőségén változtat? Bírnák a halak, garnélák, kagyló?
Én annyit tennék még hozzá, hogy a törpe tarisznyarák – és úgy általában a tarisznya- és mangroverákok – NEM akváriumi élőlények! Akva-terráriumban kell őket tartani, vagyis szükség van rá, hogy időnként ki tudjanak mászni a szárazföldre. Képesek hosszabb ideig elleni teljesen víz alatt is, de nem ez a természetes közegük, hanem a vízpart! A légzésük is úgy alakult ki, hogy szükségük van légköri oxigénre. Ajánlom elolvasásra pl. a következő cikkeket, illetve a google is sokat tud segíteni:
http://aqualandpetsplus.com/Bug,%20Red%20Claw%20Crab.htm
http://wrongcrowd.com/staticpages/index.php?page=crab
http://www.podgastro.com/semi_aquatic_sesarma_bidens.htm
Köszönöm a hasznos cikkeket! Az érdekes az, hogy a boltban egy egyszerű akváriumban vannak, világos aljzat, teli víz. Ebből persze arra gondol az ember, hogy ez így jó nekik.
Tanulság: a boltban az ember szétnéz, felírja milyen fajok, állatok tetszettek neki, rákérdez, hazamegy üres kézzel, a következő 1 hétben minden infót beszerez a netről, és átformált véleménnyel, kompromisszumokkal, vagy egy teljesen új ötlettel talán neki lehet kezdeni az akváriumnak.
Én a tarisznyáról csak annyi infót kaptam, hogy garnélákkal nem szabad együtt tenni őket, és nem bántja a halakat, valamint hogy mindent megeszik. Szó sem volt arról, hogy szabad levegő is kell neki, így már értem, hogy miért mindig a szűrőm legtetején kuksolt. Érdekes lenne azért egy nagyobb akváriumot úgy berendezni, hogy halakkal, és az egyik sarokban pedig a tarisznyának a sütkérező helye lenne.. Valószínűleg tartom, hogy az én tarisznyám a magas hőmérséklet miatt pusztult el.
A boltban látott szép világos aljzatok miatt, én is 2 csomaggal vettem fehér márvány zúzalékot. Mire valók azok valójában, ha akváriumba nem, sem a színük, sem az éles széleik miatt?
Létezik egyáltalán olyan bolt Magyarországon, amivel az akvaristák 100% meg vannak elégedve? És persze nem lehet elvárni azt sem tőlük, hogy kis könyvnyi információval lássanak el mindenkit. Na mindegy, a boltokról ennyit.
Még egyszer köszi a segítséget.
“Tanulság: a boltban az ember szétnéz, felírja milyen fajok, állatok tetszettek neki, rákérdez, hazamegy üres kézzel, a következő 1 hétben minden infót beszerez a netről, és átformált véleménnyel, kompromisszumokkal, vagy egy teljesen új ötlettel talán neki lehet kezdeni az akváriumnak.”
Sajnálatos, de ez a helyes eljárás (a boltok talán 80-90%-a esetében). Az a szomorú, hogy ezzel a hozzáállással saját maguk alatt is vágják a fát; ugyanis ha az egyszeri vásárló a jelentkező bosszúságok hatására elkezd utánaolvasni a neten a dolgoknak közben azzal is szembesül, hogy weben keresztül a legtöbb dolgot olcsóbban és egyszerűbben is be tudja szerezni, így már csak ezért sem fog visszamenni az adott boltba. A boltosok egy része ezek után hiába panaszkodik az internetes áruházak – rájuk nézve negatív – hatására, ha egyszer ők maguk is hozzájárulnak ehhez.
“Én a tarisznyáról csak annyi infót kaptam, hogy garnélákkal nem szabad együtt tenni őket, és nem bántja a halakat, valamint hogy mindent megeszik.”
Azért ez sem teljesen igaz, mert ugyan nappal a halak sokkal gyorsabbak mint a rák, nem sok esélye van elkapni őket, de éjszaka a legtöbb hal pihen, sok faj az aljzat közelébe húzódva, a rák pedig ilyenkor aktívabb, így simán levadászhatja őket.