2012. February 6.

Pofon az algáknak – Blackout

Szerző Nigro on 2010. január 23. 63 Hozzászólás

Aki tüzetesen átolvasta már a blogot, minden bizonnyal találkozott már ezzel a szóval, vagy ennek a magyar megfelelőjével a sötétítős kúrával. Ez a módszer az egyik leghatékonyabb fegyver az algabumm visszaszorítására.

Már az elején felhívnám a figyelmet arra, hogy a módszer ugyan demoralizáló csapást mér az algákra, de amíg az algásodást kiváltó okot nem szüntetjük meg, addig ez csak tüneti kezelésre alkalmas. Úgy is mondhatnám, hogy ezzel a módszerrel reset-elni lehet az akváriumot :)

Régebben 7 napos kúrát végeztem, de mostanában kipróbáltuk a 3 napos illetve az 5 napos kúrákat is és úgy tűnik elegendő a rövidebb ideig tartó elsötétítés is és a növények is kevésbé sínylik meg az eljárást. Lássuk milyen lépésekből áll a kúra.

  • Az indítás előtt egy órával etessük meg a halakat. Ezután ők pár napig koplalni fognak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most túl, vagy többet kéne nekik enni adni. Elemi hiba lenne ezt tenni. Csak a szokásos adagot és semmi nasi! ;)
  • Ezután végezzünk egy 50%-os vízcserét.
  • CO2 adagolás kikapcs.
  • Növénytápozás leáll.
  • Érdemes egy levegőztető pumpát beüzemelni, vagy a külsőszűrő esőztetőjét felfelé állítani, hogy az akvárium szellőzése jobb legyen.
  • Keressünk egy méretes, vastag pokrócot, amivel annyira le tudjuk takarni az akváriumot, hogy oda semmi fény ne szűrődhessen be. Terítsük az akváriumra és ellenőrizzük, hogy minden oldalon kellőképpen hermetikus-e.
  • Hagyjuk az akváriumot letakarva 3 (vagy 5) napig! Csak a szűrő, a levegőztető  és a fűtő megy semmi más.
  • NE LESS! :)
  • A kúra végén rántsuk le a leplet.

Fontos, hogy ekkor még ne kapcsoljuk fel a világítást. Várjunk legalább fél órát, hogy a halak szokják a fényt. Ezután még egy hétig a világítás csak 4 órát menjen. A Co2-t lehetőleg azonnal optimális szintre emeljük és kezdjünk el növénytápozni. A halakat is megetethetjük, de csak nagyon óvatosan. Legyünk kemény szívűek és alkalmazzunk Norbi diétát, nehogy a sok aláhulló haleleség ismét az alga malmára hajtsa az oly nehezen megtisztított vizet.

A párnapos sötétséget a növények sem igazán kedvelik, de gyökereiken keresztül könnyebben jutnak tápanyaghoz és nekik általában komolyabb tartalékaik is vannak, mint az algáknak. De mivel ők is szabadulnának a sötéttől, felfelé kezdenek iparkodni. Ez normális. Néhány nap múlva, már ismét úgy fognak kinézni, mint azelőtt.

Előfordulhat, hogy a sötét-kúra után, a szűrő áramlásának csökkenését tapasztaljuk. Ez jó jel. Azt jelenti ugyanis, hogy az alga a szűrőben van. De vétek lenne ilyenkor a szűrő takarítása, hiszen egy sikálással hasznos lebontó baktériumok millióit pusztítanánk el. Várjunk még pár napot, akár egy hetet is a szűrő tisztításával és akkor is lebegjen fejünk fölött a tudat, hogy bacik millióit “tömeggyilkolásszuk”. Tehát csak módjával.

Az általam ismert algatípusok, ahol működik a módszer:

BGA (Blue green algae)

Green water (zöld víz)


Rhizoclonium

Persze nem kizárt, hogy más algákkal is működik. Ha esetleg így van, jelezzétek és a postot kiegészítem vele ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
  • Ez tetszik. Hasonlót már próbáltam, és általában eredményre vezetett, de ez a drasztikus megoldás gyorsabbnak és hatékonyabbnak tűnik.

  • Hát igen…. legtöbbször csodát művel. ;)

  • nigro films present :D ez naon nagy

  • Dilemmában vagyok: Elég sok barna, zöld, és ecsetalga van az akváriumomban, viszont a növények végre elkezdtek fotoszintetizálni, látványos légbuborékokat eregetnek magukból. :) Azt figyeltem meg, hogy az algával borított fa felszínén is légbuborékok jelentek meg. Az algák is képesek oxigént termelni? Lehet, hogy nem is a növényeim, hanem az őket borító algák érzik jól magukat? :) Lehet hogy paranoiás lettem? :)

  • Van egy nagy fa az akváriumomban, aminek a teteje kb. 1-2 centire van a felszíntől és elborította valami hosszabb, zöld alga. Vajon hatásos lenne ellene a sötétítés?

  • Sziasztok

    Ide most csak annyit irnek hogy amikor keso osszel beuzemeltem az aksit a tetot fenyo anyagbol csinaltam ( kezeletlen felulet ) es ra a vilagitast ami odaig jo is volt amig ra nem tettem a pokrocot sotetites miatt. Nos a 3. nap utan sajnos a fa megvetemedett es elcsavarodott, pedig hagytam szellozo rest. Annyira nem utott sziven a dolog mert csak azt varom hogy jojjon a jobb ido es a lakasban a vegleges helyere teszem az aksit addig a pinceben van. A 2 eves gyerek mellett nehez gyors, hangtalan munkavegzest csinalni :) Igy marad a tavasz amikor is uj fedelet kap rendezett kabelkotegekkel es megfeleloen kezelt faval.

  • Csababá. Ha csak ott van alga, egyszerűbb lenne onnan kézzel letakarítani és jó alaposan Easy carbo-val beecsetelni.

  • Sziasztok!!
    Személy szerint én is próbáltam e féle kúrát, de a rövidebb típust!!
    Azt vettem észre hogy a fonal és a staghorn algára, tökéletes, de a vörösebb növények nagyon sokat veszítenek a színekből! Pl.: rotundifolia ugyanúgy nőtt mint normális járatáskor, de satnyább és világosabb szine lett, a parvula pedig halvány zöld lett

  • Köszönöm. Tegnap megritkítottam, de sajnos terjed lejjebb a törzsön is. Tudom, hogy tünet, ötletem is lenne az orvoslására, lehetőségem kevesebb. Szeretném, ha megmaradnának a kis meggyhasúak ,ezért nem merek sötétíteni etetés nélkül, egyelőre.

  • Mit csináljak ha a növények levelei algásak, akkor is bejön ez a kúra? Leveleken lévő algákkal mit csináljak?

  • Az algás levelet vágd le. Hogy működik-e a kúra, az az alga fajtájától is függ. De rosszabb nem lesz tőle ;)

  • Sziasztok!
    Mivel innen lestem el a CO2 házilag barkács dolgot először is megköszönném a lehetőséget! Nagyon tetszik ez az oldal is ahogy Viktoré, segítetek minden kezdőnek és ez becsülendő nagyon! Olvasgattam az algás témát. Mivel most akarom megvenni a növényeket és a napi tápoldatokat (kérdés, h GreenAqua legyen vagy EasyLife, bár gondolom, h a GreenAqua-ra kellene voksolni?!) így előtte az alapját csináltam meg az akváriumnak, tehát aljára 1-1,5 cm-es tőzegréteg, rá 4-5 cm vastagon apró kavics, illetve talán 5 szál növény és apróbb kis leveles növényeket raktam vissza, az akváriumba. 2 db nagy ancit távolítottam el, mivel állandóan kilökdösték a növényeimet és már nem volt türelmem visszarakogatni, nah meg a 18 watt-os világításomnál nem nagyon volt alga a külső szűrés miatt így meg is rágták a növényeimet közben. Most viszont az új rendszer más 110 Watt-tal működik, de csak egy pici anci van az akváriumban és a növények szárai, levelei végig barna algásak. Fogalmam sincs mit kellene vele tennem, olvastam olyat, h az algásodást a növényültetés megoldja, nemsokára meg is érkeznek az új növények, legjobb esetben 4 nap múlva. A kérdésem, h ezt a kúrát végigcsináljam, mondjuk 3 naposat vagy ültessem be a növényeket és majd elmúlik magától? Még esetleg vegyek sziámi algaevőt? Az nem rombol talán annyira mint egy anci? Előre is köszönöm, h reagáltok rá! :)

  • Szia Bypeet. Mivel kevés az infó az akidról, így nehéz lesz megoldást javasolni. Azaz egy javaslatom volna. Nézz fel az akvakertész fórumra. Ott sok topik foglalkozik az alga üggyel. Ha nem találsz választ, nyiss egy topikot. Több száz akvakertész guru tud a megfelelő infók birtokában majd segíteni. Én is ott leszek ;)

  • Köszönöm a kedvességet és segítőkészséget! Ma voltam díszállat kereskedésbe, be is szereztem 3 sziámi algaevőt plusszba. Nagy meglepetésemre amit eddig fél év alatt nem tapasztaltam a xifók és a balck mollyk is neki álltak algát enni, pedig sűrűn ülök az akvárium előtt, nah de mégis a semmiből rákaptak? Szóval a sziámik úgy nyalják és tisztítják a növényeimet h elbűvölő, soha nem gondoltam volna, h ennyire megtetszenek ezek a kis halak mint algaevők, de az anci ehhez képest semmit nem eszik.. :) Szóval köszönöm, de megoldódni látszik a dolog a kis szerzeményekkel, ha valami van írok és szívesen veszem a segítséget! :)

  • Misodaaa??!! Sziámi algafalók?! :) )
    Jó ötlet!
    Nekem a 70 literes akiban az 51W-os világítás mellett olyan mértékű zöld és fonalas alga van, hogy már tervezem a Black out-ot… Van 5db algaevő garnélám és 2 Arany Ancistrus-om is. A kis rákok és halak eleséget gyakorlatilag nem fogadnak el. Pedig már egy ideje nálam vannak. Szóval algából nálam aztán nincs hiány. Kezdetben a víz paraméterei nagyban hozzájárultak az algák elszaporodásához plusz a még steril külső szűrő se segített a biológiai szűrésben. Mára a barna alga teljesen eltűnt, de a zöld alga “gyepével” amivel a növényeimet folytogatja semmit nem tudok kezdeni. Meg a fonalas alga… Azt még villával le-leszedegetem. A víz paraméterek ideálisnak látszanak, mára normális foszfát szintet PH-t keménységi fokot tudok tartani. Van co2-is, igaz csak élesztős, de jobb mint a semmi.
    Mindenesetre a zöldalga gyepem eregeti az oxigént…
    Tudom, hogy kevés a növényem, csak hát nagyon drágák, és gondoltam majd elszaporítom én… hahh! Persze…. Ezt ne próbálja meg senki sem, mert csak az algák fognak elszaporodni!
    Szóval egyelőre Blackout kilátásban, aztán mégis veszek növényeket, főleg békalencsét, hogy elegyék az algák elől a tápanyagot. :)

  • Nem rég szedtem le a takarót az akiról, black out után kell vizet cserélni? A változás amit eddig fény nélkül láttam, hogy a rotala nőtt egy kicsit, a hydro-t meg sem érintette a black out, gyorsabban nőtt mint nélküle :D A helferi is hozott pár új hajtást. Az algát eltűnni látom, a parvula között van még de azok már nem élnek szerintem :)

  • Igen mehet egy 50%-os csere, úgy hogy közben a maradék algát is eltávolítod.

  • Szerző Labirintkopoltyus Dátum 2010. február 18. csütörtök

    Nem rég volt a nagy leleplezés és az algák nagy része eltűnt. A víz sokkal tisztább lett! Az indítás napján raktam aktívszenet a szűrőbe, nem is keveset és még kapott a szűrő egy kis baci kultúrát is biztos ami tuti alapon… A halaknak semmi baja nem lett, garnélák is meg vannak a növények egy kicsit fakultak, de szerintem 1-2 nap és rendbe jönnek. Az etetéssel pedig tényleg óvatosan mert nálam alig akartak enni annak ellenére hogy 3 napja nem láttak kaját.

  • GDA-ra nem hat, semennyire.

  • Arra a penge, vagy egy bátor döntés hat. :) A GDA-nak van egy pár hetes életciklusa. Ha nem nyúlsz hozzá 3 hétig, utána letakarítod és csinálsz egy nagy vízcserét, nagy valószínűséggel legyőzted. Ha valamennyi marad, akkor ismételni kell még egyszer.
    Egyébként CO2 és/vagy tápanyaghiány lehet a ludas.

  • 3 hét várás+penge+blackout megvolt.
    CO2 és/vagy tápanyaghiány. Hmmm. Ezen még gondolkozok.
    Nem hiszem.

  • Túl vagyok egy 5 napos “sötétkúrán”…
    Nem lettem megelégedve, igazából megmaradt minden alga :( Talán nem volt elég vastag a lepedő?

  • helyesbítek: lepedő=pléd

  • Lehet. A teljes sötétség fontos. Másrészről nem minden algára hatékony a blackout. Az írásban lévő algákra biztos, hogy jó.

  • zöldalga maradt kb annyi, amennyi volt (jó sok). Viszont ma elkezdtem tápozni, kíváncsi leszek…

  • Én csak annyit fűznék hozzá, hogy nemrég kiprópáltam ecsetalgák ellen az 5 napos sötétítést és az eredmény látszólag nem hozott sikert. Viszont ahogy mérgemben elkezdtem kaparni az üveg oldaláról az algát, észrevettem, hogy a szerkezete meggyengült és sokkal könnyebben le lehet kaparni.

  • Sziasztok!Nálam is valami hasonló ütötte fel a fejét,mint a zöld víz…
    Mivel még nemrég indítottam az akváriumot(2 hete) ezért még csak most vettem 2 ancit és 1 sziámi algaevőt.
    Na de elkalandoztam,szóval nem tudom milyen fajta alga,lényeg hogy az üveg belső oldalán kis foltok vannak szemből is kezd zavaró lenni,de ha oldalról nézem az akvit nagyon csúnya!mit javasoltok?!Sima algakaparóval lehúzogatom és kész?:/Vagy csináljam ezt a kúrát,ezt azért nem akarom mert vannak nagyon szép nagyra nőtt halaim amiket túlságosan is sajnálnék ha kipurcanna,és mellesleg az ára is borsos:)szóval légyetekszivesek segítsetek!!
    Köszönöm előre a válaszokat!Üdv.:Girella!

  • Nemrég indítottad és vannak benne szép nagy halaid?… na mindegy ez nem teljesen világos :)
    Először is próbáld meg pontosan beazonosítani az algát. Itt a segítség: http://www.theplantedtank.co.uk/algae.htm

  • Hát,Vannak amelyeket a volt 80l esembe tartottam,és volt amiket most vettem!Így már érted?:)

  • Tehát ebbe a 100l esbe átlettek rakva a nagyok,és algaevőt még csak most vettem…na:D

  • Most megnéztem az oldalt szerintem a GDA nevezetű lesz az:/úgy láttam a képen hogy az üvegen van az alga..ha igeg akkor az lesz az enyém:/

  • Légyszives segíts!!!Nagyon csúnya már az üveg,nagyon zavaró,ha ránézek az akira is….:S:/Kérlek segíts!

  • Javaslom tüneti kezelésre az algakaparót. ;)
    Egyébként a feljebb linkelt oldalon le van írva, hogy a GDA alga gyakran előfordul frissen indított akváriumoknál. Alacsony CO2 és tápanyag szint esetén várható, hogy megjelenik.
    Mivel ennek az algának 3-4 hetes életperiódusa van, hatékonyan lehet ellene védekezni, ha hagyod 3 hétig nőni, majd algakaparóval leszeded és csinálsz egy nagy (70-80%) vízcserét. Általában a második periódus után többet már nem jön elő.

  • Oké!rendben köszi,csak én nemtanultam angolt:/pont kiestem abból a rendszerből:)we fordítoóra meg nem hagyadtozom:)SZÓVAL NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!

  • Na nálam jelentem elkezdődött az algainvázió :(
    Megjelent az ecsetalga, és ami még randább, a fonalas alga :(
    Igen nagy arányokban…

    Az eseményben közrejátszhat, hogy kiszedtem egy halom növényt (valisneria), és felkavartam a talajt (manado), gyanítom hogy a táptalajból is jutott a felszínre…
    Az akvárium már fél éve működött, és nem volt ilyen még :(
    Paraméterek:
    - 96 liter
    - 2X25W napi 6-8 órán át (ez 2 hete megy)
    - élesztős CO2
    - napi tápozás (Aquatic nature)
    - heti egy 40%vízcsere
    - külső szűrés (atman 1000 liter/h) (2 hete takarítottam…)

    azt gyanítom, hogy a szűrőtakarítás (bacik heló), az erősebb fény beindítása, és a talaj megmozgatása együttesen okozta az algát…
    Mit tanácsoltok?
    Blackout rögtön? :(

  • Ecsetre kevésbé hatékonya balackout. A felkavarás biztos adott egy löketet… Utána rögtön kellett volna egy 50-80%-os vízcserét csinálni. ;) Vissza kellene billenteni az egyensúlyt. Az algát amennyire tudod tüntesd el. Fonál algát tekerd fel egy hurkapálcikára, vagy egy régi fogkefével szedd össze. Az ecset algás leveleket vágd le. Ha tereptárgyra nőtt (kő, fa) mehet rá direktben az Easy carbo.

  • Köszönöm a tanácsot!
    A fonal alga nagyon ragaszkodik a növényhez :( Már több tő valisneriát sikerült kirántanom gyökerestül, miközben cibáltam róluk le a vattacukrot :) Az ecsetalga valóságos pióca, amire ránőtt, azt nem engedi el… mint valami kullancs. Nagyon sok növényemen rajta vannak :( Nem akarom mindet szanálni…
    Easy Carbo-t beszerzek, és jönnek a 2 naponkénti 40%-os vízcserék…

  • Nigro! A Happy-Life HappyCarbo ugye nem ugyan az, mint az Easy Carbo? Vagy már ilyen név alatt fut? Most az AD-ben csak ilyet találtam.

  • Nato: NEM! A HappyCarbo egy Easy utánzat. Hígabb összetétel, valaki írta fórumon hogy többszörös túladagolásban használta, és nem volt senkinek és semminek baja. Szóval ha nem muszáj akkor ne vedd meg. ;)

  • ó. Köszi, akkor kihagyom.
    Most még azon filózom, hogy vajh a tápozást leállítsam-é az algák miatt? De szerintem nem kéne…

  • ugyancsak NEM! :) Az alga nem a növénytápok miatt van, hanem, hogy nincs egyensúlyban a CO2 a tápozás és a világítás. A többit nem szerintem tudod, vagy ha nem le van írva :)

  • Beazonosítottam az algát: Rhizoclonium, és fonalas alga is! Ecsetalga is van, de az már régebb óta…

    2-3 naponkénti 40-50% vízcserét kezdtem már egy hete megy. Az alga még mindig jelentős, tegnap óta már Easycarbo is megy. Még eszembe jutott valami: Van az aksiban néhány szikladarab. Budaörs környékéről valók. Mielőtt bekerült volna, sósavval kipróbáltam, és nem igazán pezsgett. Ettől függetlenül gyanakszom ezekre is, talán mégis kioldódik valami belőlük…

  • Szilikáttól lehet még rhizo alga. Amit a GA csinált rendelésre aki a 220-as abba is valószínűleg a kőből kioldód szilikát miatt volt algásodás.

  • Két marék amanogarnit nekik!!! :D
    És a vízleszívóval szívj le amennyit tudsz. A fogkefe is jó barát. A kezdeti időszakban a rhizo könnyen beeshet… ;) :D

  • Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem, meg tanácsra. Múlthét szombaton indítottam testvéremnek egy akváriumot. Berendeztük, beültettük a növényeket, nincsenek benne állatok, megy a szűrő (igaz h egy kis belső szűrő amit én anno a dennerle 20l-hez kaptam, csak lecseréltem külsőre és testvéremre hagyományoztam. Az ő aksija 25 l) meg a világítás, tápozást mondtam h még nem kell. Mondtam neki h az első hétben cserélje minden nap a vizet, ez sajnos munka miatt meg a 8 hónapos unokaöcsém miatt nem sikerült, így 2-3 napra tolódott a dolog. Én pénteken ültettem még egy növényt és 10ml nitrivecet raktam a vízbe. Ma cserélte harmadjára a vizet és szomorúan tapasztalta hogy az egész aksit ellepte a fehér fonálszerű valami( gondolom fonálalga). Megpróbálta szépen leszedegetni, amennyire tudta meg lecserélte a vizet. Vízelőkészítőt használ azt még hozzáteszem. Szóval ez mitől lehet és hogyan orvosoljuk a dolgot? Lehet h a nitrivec miatt…..eddig nem volt semmi baja és én is használom gond nélkül? Kevesebbet világítson egy ideig vagy esetleg blackout? Előre is köszi a segítséget, nagyon tanácstalan vagyok! Sziasztok

  • “… fehér fonálszerű valami…”
    Ha fehér, akkor nem alga. Ez előfordul a nem beállt akváriumoknál. Nem veszélyes dolog. Le kell szívni csővel amennyit lehet és később a csigák, garnélák, algaevők a maradékot megeszik. ;)

  • Köszi, a választ de sajnos félreértettem testvéremet és a fehéret én képzeltem oda (per pill lázas vagyok lehet azért). Szóval barnás fonalszerű. Így hogy változik a helyzet?

  • Hasonlít a post utolsó képére? Ha igen, akkor kéne egy marék amano garni bele és vízleszívóval leszedni a nagyját. Ha nem segít, jöhet a blackout.

  • Igen aztán itt volt nálam és beazonosítottuk, hogy hasonlít az utolsó képre a posztban. Köszi a tanácsot, kipróbáljuk!

  • Ezt a blackout módszert sokszor megcsináltam én is, de pont a lényeget rontottam el mindig, ugyanis rögtön visszaáltam ez eredeti napi világítás mennyiségre. A legutolsó alkalommal már helyesen, a négy órás világítás után 3-4 hetente növeltem fél óránként a világítás mennyiségét, és most már se híre, se hamva az algáknak. Kitűnő módszer, egy zseni volt, aki kitalálta.

  • Elvoltam egy hétig nyaralni. Mivel nemrégiben átrendeztem az akváriumot, nem volt még beállva a víz, és elég sok kék-zöld algám volt. Főleg a nővényeket fojtogatta. Mielőtt elmentem kiruccanni, beindítottam egy levegőztetőt, és letakartam az akváriumot. 7 napig volt így. Mire megjöttem, minden alga eltűnt. Hihetetlen hatásos ez a módszer… Köszi Nigro! :)

  • Ja, az ecsetalgák megmaradtak a köveken, de nem bánom, mert az így nagyon tetszik :)

  • Üdv!
    Az ecset és fonalas alga estében is hatásos a sötétítés, ha nem akkor hogyan tudnám esetleg kiirtani?? Köszönöm!

  • Ecset alga ellen Easy Carbo-t javasolnék, nekem bevált anno. Kicsit macerás, mert közvetlenül kell “ráecsetelni” az algás felületre, de pár nap alatt eltünteti.

  • Bizony! Továbbá, ha növényen tapasztalod akkor a Phyton Git jó még, amivel le lehet ecsetelni http://www.greenaqua.hu/ada-phyton-git-antimikrobialis-algaolo-50ml.html
    Fonal algára nekem bevált módszer a Black Molly ;) http://www.greenaqua.hu/poecilia-sphenops.html

  • Sziasztok!
    A 120 literes akváriumomban én is küzdöttem algákkal.
    Nem sokkal az akvárium indítása után barna algám volt. Kaptam öt ancit, amik egy nap alatt fényesre nyalták az akit. Másnap, mire hazaértem, nyoma sem volt algának. pár hónap múlva ismét algák jelentek meg a növényeken és a dekorációkon, ecset illetve fonalalga. Sajnos a növényzetet nem is tudtam megmenteni. Az egyik nyíregyházi akvarisztikában javasolták az ormányosmárnát. Vettem is gyorsan négyet. Az első pár napban úgy tűnt, hogy alga téren nincs változás, bár a márnák egyfolytában legelgettek. De egy hét múlva teljesen tiszta lett az akváriumom, és azóta algának se híre, se hamva.
    Üdv.

    • Szia!

      Ez jó hír! ;) . Hamarosan írok a természetes algaölőkről, mert az utóbbi időben rengeteg tapasztalatra tettem szert ez ügyben ;) Köszi tőled is az infót. Az Ancik nem bántották a növényeket?

  • Sajnos a márnák két nap alatt lerendezték a jávai mohámat. Gyakorlatilag csak a szár maradt meg. A tündérhínárból pedig egy-egy tövet két naponta kihalászok a vízből, még folyik a nyomozás, hogy ezért ki a felelős. Az Ancik nagyon gyanúsak, de egyenlőre nincsenek tanúk :D .

  • Nálam a 2 anci nem bántja a növényeket. Az Ormányos márna nem nő meg nagyra? Miközben legeltek, etetted is őket? Én ugyanerre Sziámi Alganyalókat vettem… de fél év alatt 4db kiugrott az akiból :(

  • De, végig etettem őket. A boltban, ahol vettem sziámi algaevőként adták el, eddig abban a tudatban voltam, hogy az ugyanaz, mint az ormányos márna. Hogyan lehet őket megkülönböztetni egymástól?
    Egyébként ez van az akváriumomban: http://akvarisztika.info/index.php/halak-fajonkenti-ismertetese/crossocheilus-siamensis-sziami-ormanyosmarna-sziami-algaevo.html

  • Igazad van, ez ugyan az lesz! Hallottam, hogy ilyen néven adtak el már “hamis” algaevőket… Egy helyen láttam is hirdetve, hogy “az igazi sziámi algaevő”… Mellesleg egyik akvarisztikai könyvben Vietnámi Alganyaló-ként láttam viszont. És az általad beírt linkben is olvasható, hogy ugrálós, és takarni kell az akváriumot… én így 4-et “ugrasztottam” ki, mert nem néztem ennek utána…
    Egyébként baromi hatékony algaevők. Nálam a nagy Vitorlás halak miatt nem tudtak elszaporodni a Red cherryk, mert a vitorlások megeszegették őket. :(

  • Az igazinál a fekete csík végig megy a farokúszó végéig, a hamis algaevőnél pedig a faroktőnél vége van.

  • és a hamis algaevőt szájkosárral árulják…:)

Post a Comment

(required. But it will not be published)