2012. February 6.

H.A.C. 2009 Eredményhírdetés

Szerző Nigro on 2009. december 7. 12 Hozzászólás

2009. 12. 07. Mostantól igazi piros betűs ünnep az akvakertészek naptárában. Elérkezett a pillanat, hogy Magyarországon is eredményt hirdethessünk az akvarisztika legmodernebb, legszebb ágában az akvakertészetben.

4097538101_69aeb6f45d_o

35 gyönyörű akvárium indult az első Magyar Akvakertész Versenyen. 35 egyedi víz alatti világ. Mind-mind egy egyéniséget, egy „lelket” tükrözve. Az összes akváriumon látszik a törődés, hogy az emberi kéz által gondoskodásra teremtett víz alatti világ, értő kezekbe került. Hisz nem az az elsődleges cél, hogy ezen a versenyen a legjobb eredményt érjük el. A fontos, hogy saját magunknak olyan akváriumot készítsünk, ami előtt ülve elégedetten elmerenghetünk. Érezzük, hogy a benne élő állatok és növények jól érzik magukat.

Gratulálunk tehát minden kedves résztvevőnek, aki vette a fáradtságot és akváriumát benevezte a versenyre. Minden alkotás emeli a rendezvény fényét. A munkák bebizonyították azt, hogy a hazai akvakertészek elindultak az úton, amely a nemzetközi élvonal felé vezet.
Persze voltak kiugrók a sok szép alkotás közt, de ezek közt is igen nehéz volt a legszebbeket megnevezni. Hűen tükrözi ezt az is, hogy szinte minden bíránál más és más volt az első három helyezett. A pontok azonban kegyetlenül megmutatták, hogy mely akváriumok hozták a legtöbb értékelőnél a jó eredményeket. Érdekes, hogy a kialakult dobogós végeredményt, egyik pontozó bíró sem jelölte meg. Éppen ezért lett izgalmas és maradt objektív a végeredmény.

Köszönet a bíráknak, hogy kitartó munkával meghozták a nehéz döntéseket. Köszönet a szponzoroknak (Fisch Kft, Tropicalfisch, Akváriummagazin, Greenaqua Kft), hogy anyagi hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy ez a verseny az akváriumok színvonalához méltó díjazású legyen. Végül a legnagyobb köszönet a versenyzőknek jár, akik megmutattak magukból egy darabot.
Mindenkit szeretettel várunk, az ünnepélyes díjátadóra 2009.12.11.-én este 18.00-kor az AWPest előadó termében.

Az akváriumok a Contest hivatalos oldalán már megtekinthetőek. ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
  • Szia Nigro!

    Kis elírás “2009. 11. 07.” Talán az izgalomtól. :)

  • Igen köszi. Megremegett a kezem… :)

  • Hali mindenkinek!
    Hát ez is eljött végre…:)
    Mindenkinek gratulálok!
    Először is szeretném megköszönni a szervezőknek a verseny megrendezését minden bírónak a közreműködést és a hasznos tanácsokat.
    Továbbá köszönet mindenkinek,de főleg Nigronak és a Green Aqua csapatnak az eddigi rengeteg önzetlen segítségért és tanításért.
    Nagyon kellemesen meglepődtem. Az akváriumok kivétel nélkül gyönyörűek /persze a sajátommal nem voltam és vagyok elégedett-nem álszerénység:)/A mezőny nagy része véleményem szerint nyugodtan ,minden szégyenkezés nélkül elindulhatna nemzetközi versenyeken is.
    Egy-két aksi-az én amatőr szememnek legalábbis-egyenesen világszínvonal.Láttam sok gyengébbet nagy versenyeken….
    Ami az én 30-as számú aksimat illeti:Köszönöm az építő kritikát,sokat tanultam belőlük és bizonyos észrevételeimben megerősítettek.Teljesen egyetértek az észrevételekkel,magam és barátaim is szinte szó szerint ezeket a véleményeket fogalmaztuk meg róla még a verseny előtt.Többet szerettem volna még kihozni belőle,de a kész)?) állapotig nem sikerült eljutnom a nevezésig.Nem baj,most a javaslatokkal megerősítve elképzelésemet biztosabban folytatom és látva a többiek munkáit,van miből meríteni és hozzátenni a koncepcióhoz.
    Jövőre veletek ugyanitt! :)

  • Nem semmi! Végigböngésztem az összeset és lehet hamarosan újra, ha lesz időm. Azt hittem lesz egy csomó gagyi aki erre meg mintha vmi. külföldi oldalt nézegetnék ami ráadásul profi módon van dokumentálva. Szerintem jövőre legalább dupla lesz a létszám. Legalább is remélem :)

  • Én is gratulálok a rendezőknek a nagyon jól sikerült lebonyolításhoz, a versenyzőknek a szép akváriumokhoz.
    Az oldal megjelenítése is nagyon profi, jól kezelhető, átlátható.
    Mint versenyző (39.sz. 10l nano)), én is egyetértek a kritikákkal, örülök a dicséreteknek. (10 literbe a neonok családi nyomásra kerültek bele.)
    Végigolvasva az értékeléseket, megnézve az akikat egyetértek vele, hogy az akik nagyobb része még befejezetlen (az enyém is), még nem a csúcsformájukat mutatják. Most is nagyon szépek, de kíváncsi lennék néhány hónap múlva.
    Ez nem véletlen, nagyon sokan a verseny kiírás után kezdték el építeni és tudjuk, hogy sok profi növényes aki fél év, vagy még tovább készül.

  • Gratulálni szeretnék mindenkinek aki részt vett a legelső Magyar Akvakertész Versenyen. Igazán jó eredmények születtek, ezért egyáltalán nincsen okunk szégyenkezni, a nemzetközi versenyeken is simán megállnánk a helyünket!
    Éppen ezért bátorítani szeretnélek benneteket, hogy merjetek nevezni elsősorban azért, hogy jól megalapozott, építőjellegű kritikákkal haladhassunk előre az akvakertészet még ismeretlen területei felé.
    Kiváló mentoraink vannak határon innen és túl akiktől nagyon sokat tanulhattunk és tanulhatunk a jövőben is. Hiszek abban, hogy e kapcsolat gyümölcse lehet egy önálló magyar akvakertész stílus megteremtése. Minden potenciál megvan bennünk nem csak arra, hogy felzárkózzunk a világ legjobbjai közé, hanem hogy továbbfejlesszük ezt a gyönyörű hobbyt.
    Köszönettel tartozom mindazoknak a „Magyar Takashi Amano” uraknak akik kitalálták, megszervezték és lebonyolították ezt a versenyt! Őszinte elismerésem a zsűri tagoknak, valóban objektíven értékelték az akváriumokat és hasznos tanácsokkal láttak el. Személy szerint nagy élményben volt részem!
    Kitartást kívánok ehhez a nemes célhoz!

    Emelem kalapom mindenki előtt,

    Olti Csaba

  • Csatlakozva a többiekhez én is gratulálok mind a szervezőknek, mind a nevezőknek!

    A jövő évre pedig, legalább dupla ennyi versenyzőt és gyönyörű akváriumot kívánok!

  • Pár hónap telt csak el mióta idetévedtem erre az oldalra.
    Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen és gratulálok minden résztvevőnek és szervezőnek!
    Mindenki kitett magáért!

  • Sziasztok!
    Gratulálok az akváriumokhoz szépek lettek és a zsüri is alaposan kifejtette véleményét, lehet tanulni belőle.
    Már csak az bosszant, hogy az én benevezett akim nem látom sehol, valószínüleg elakadtak a képek útközben. Majd jövőve sikerülhet.

  • Salci sajnálom, hogy valahol elakadt a nevezésed. Kaptál visszaigazoló e-mailt a nevezéskor? Küldtem most neked egy mailt.

  • Nem kaptam visszaigazolót, lehet hogy akkor el sem ment, küldtem most képeket majd nézz rá ha lesz időd.

  • Igen. Elképzelhető, hogy elakadt valahogy az e-mail. Valamit kitalálunk ;)

Post a Comment

(required. But it will not be published)