Mivel szeretném, hogy pár akvakertész is nevezzen a nano akvárium berendező versenyre, igyekszem összeszedni pár gondolatot, amit növényes nano akvárium építésével kapcsolatban tudok.
Az első és legfontosabb szempont az arányok helyes eltalálása. Remek példa erre a feni kép. Első blikkre egy olyan 100-120 literese akváriumnak mondanám. Valójában ennél valamivel kisebb. Ekkora:
Ugye milyen döbbenetes? Nos ennél könnyebb dolga lesz annak, aki esetleg megpróbálkozik a nano akvárium berendező versenyen elindulni. Az az akvárium ugyanis ehhez képest hatalmas, 10 literes lesz.
A méretei 20*20*25 (széles*mélység*magasság) tehát egy kocka nanóról van szó. Ezzel a szervezők rendesen feladták a leckét, mivel nagyon nehéz egy ilyen akváriumot berendezni. De persze nem lehetetlen.
Lássunk néhány kocka nanót! Itt van mindjárt az IAC 2009 győztese.
Egyedi elrendezés. Gyakorlatilag a teljes vízréteget felhasználta, nem csak a talajt. Gondolom, hogy ezt díjazta a zsűri, mert nekem különben annyira nem jön be.
Ellenben itt van még egy, amelyik viszont nagyon tetszik.
Bár ez azért 3x akkora, mivel 30*30*35 cm-es. Ez a 31 literes akvárium már sokkal érdekesebb hardscape-el rendelkezik. Sziklának tűnő kövecskék, apró, girbe-gurba ágaknak tűnő ágacskák, melyehez jól illeszkednek az apró levelű növények. Azt kell hogy mondjam, ez már valami. De mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez sokkal nagyobb, itt van pl. Igéző 10 literese (20*20*25) akváriuma.
Ő egy szép fára növesztett mohát, ami kiválóan takarja a belső szűrőt. A fa vízből való kivezetése remek megoldás, érdemes vele próbálkozni. Jól látható, hogy Igéző sem használt nagyobb levelű növényeket. Mohát, Eleocharist és Anubiasból a mini változatot, a nana-t.
A kocka akik másik berendezési módja, a középre rendezés. Ez látszólag ellent mond a szabályainknak, de mivel az akvárium is négyzetes, ezért itt mégis működik. Persze az, hogy középre van rendezve, nem jelnti azt, hogy azt szimmetrikusan kell megcsinálni. Talán pont itt a hangsúly, hogy középre, de semmiképp nem szimmetrikusan.
Fontos, hogy a nano akváriumok berendezésénél eldöntsük, mit akarunk érzékeltetni. Ha ez meg van, akkor már csak megfelelő alapanyag kell. Ami sajnos szintén nem egyszerű, mivel a kereskedésekben fellelhető dekorok jóval nagyobb akváriumokba valók. Két megoldás kínálkozik. Szétvágjuk apróra a fát, vagy feldaraboljuk a követ, vagy gyűjtünk magunknak megfelelőt. Érdemes otthon összerakni, kipróbálni, hogy a versenyen már ne legyen gond a mérettel és a látvánnyal.
Milyen élőlény mehet a versenyre egy 10 literse nanoba? Hát azt gondolom, hogy halat nem nagyon szabad. Inkább csigát, esetleg garnélát.
Végezetül Oliver Knott okulásképp összedob 3 db nanot. Váljék egészségünkre!













; ?>/images/aflogo2_125_125.jpg)
Csatlakoznék Atihoz, hogy otthon jó előre találjátok ki mit csináltok, mert a helyszínen nem lesz időtök ötletelni. Ott már gyors összeszerelés megy.
Atival ellentétben viszon az élőlények testi épsége érdekében mindenkit kérek NE vigyen se halat, se csigát se garnit, mert nagy eséllyel pusztulás lesz belőle. A versenyt szervezők helyében ezt bele is írtam volna a felhívásba.
A verseny a berendezésről szól. A növényeknek mind1 mennyi ammónia van a friss inditású vízben. A fenti élőlényeknek már kevésbé.
Azt hiszem igazad van Vik. Csak növényt.
Ohh.. a végén a videó nagyon jó, elfogadnám mindhárom nanot, de az utólsónak elkészűlt az nagyon megfogott… A témához viszont annyit fűznék, hogy aki a növényeken kívűl akar a versenyre élőlényt a kis barna csigát betelepítheti, de mást semmiképp.
Sziasztok, mennyi minden történt itt, mióta nem voltam….
Közületek indul valaki? Én biztosan elmegyek, de csak mint néző, legalább tudok ötleteket meríteni.
Hát ahogy a szavazást nézem, három induló már van
Négy