A 200 literes akváriumom halfaunájának tervezése közben bukkantam erre a gyönyörű Dél-Amerikai törpesügér fajra. Miután jobban utánaolvastam, kiderült, hogy egy igen békés, de annál színpompásabb halról van szó.

Egy törpesügér tenyésztő ismerősömtől sikerült szereznem is egy “Orange Flash” hímet, aki azóta is a “Big Boss” címet viseli az akváriumban. A  párja, szintén igen színpompás lakója a medencének, azonban az ő színei inkább csak íváskor élénkülnek meg.

Az Amazonas álló, vagy lassan mozgó szakaszairól származó fajt, már 1951 óta ismerjük. A hím eléri a 8-10 cm-es hosszt. Pózoláskor lenyűgöző látványt nyújt.

A nőstények 5 cm körül érik el kifejlett méretüket.

Más halakkal igen békések, kivétel ez alól az ívási időszakuk. Ilyenkor féltve őrzik az ikra és a kikelt apróságok körüli territóriumot. Továbbá a saját tapasztalatom az, hogy a hím nem tűr meg még egy hímet az akváriumban.

Tartásukról annyit érdemes tudni, hogy kedvelik a lágy, 1-15 Nk keménységű vizet, de a kereskedésekben fellelhető, beakvarizált egyedek, sima csapvízben is sikeresen leikráznak.

Nem történt ez másképp nálam sem. Kinéztek maguknak egy pofás sziklarepedést és az alatta levő kvarchomok aljzatot, szorgalmas munkával elhordták. Az így kialakult barlangba rakta le a nőstény a petéit. A drágaságok megtették nekem azt a szivességet, hogy ezt a barlangot pont a frontüveggel szemben alakították ki.

Így kényelmesen, a fotelból nézhettem, hogyan őrzik eleinete az ikrákat, néhány nap múlva pedig a kicsiket a gondos szülők. Sajnos az első néhány ikrázás nem volt sikeres. Az első ki sem kelt, a másodikat másnapra felefalták. Sajnos ezt többször olvastam, hogy társas akváriumban a többi hal megzavarja az ifjú szülőket és ez általában ilyen katasztrófákhoz vezet. Mivel nem tenyészteni szereztem őket, hanem gyönyörködés céljából, ezért eleinte nem különösebben bosszantott ez a dolog.

A harmadik alkalommal már egész ügyesen bántak a kicsikkel. A hím is és a nőstény is szorgalmasan hordták vissza szájukban az elbóklászó apróságokat. A frissen kikelt lurkók, néhány napig csak a szikzacskójukból táplálkoznak. Ez a”pocak” szép lassan elfogy és nekiállnak élelem után kutatni.

Lusta vagyok, de ezt már mondtam. Azt gondoltam, hogy valamelyik csoda mikro haltáp megfelelő lesz nekik. Sajnos ez nem jött be. A halak szép lassan ismét elfogytak.

Lassan bosszantani kezdett a dolog, ezért a következő ikrázást már felkészülten vártam. A nagy akvárium vizével feltöltöttem egy 20 literes akváriumot. A kikelt és éppen már elúszkáló kicsikből néhányat egy levegőzetető cső segítségével egy vödrbe, majd onnan a 20 literes akiba helyeztem át.

De ezzel nem volt vége, ugyanis tökéletes időzítéssel sikerült sórákot is keltetnem, ami az ilyen pici halak elsőszámú eledele. Baromi büszke voltam magamra, ugyanis az átmentett halakat gond nélkül sikerült felnevelnem. Sajnos a szülők szépségét nem érték el, de ez mégiscsak saját tenyésztés.

Amint látjátok, tartásukban és tenyésztésükben nincs különösebb ördöngősség. Nálam egy élő tubifex “kúra” után, szinte biztos volt, hogy a nőstény beikrásodott. Az átemelt és megfelelő eleséggel nevelt kicsikből pedig minimális volt a veszteség (asszem 1 db).

Aki esetleg azon töri a fejét, hogy növényes akiban valamilyen színpompás, közepes termetű halat tartana, bátran ajánlom neki a Kakadu törpesügereket.