2010. September 3.

Vizinövények tápanyaghiány tünetei

Szerző Nigro on 2008. december 13. 50 Hozzászólás

Igyekszünk mindent úgy csinálni, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Mégis sárgul a levél, vagy nem nő a növény. Mi lehet a baj? Az alábbiakban erre keressük a választ.

Szerencsére a növények ha beszélni nem is, de jelekkel képesek velünk kommunikálni. Amikor jól érzik magukat, nőnek, gyarapodnak. Szépek, egészségesek és megfelelő fény és CO2 ellátás mellett apró buborékokat eregetnek magukból.

Egyes növények látványosan termelik fotoszintézisük melléktermékét, mint a Riccia, mások szolidabban inkább csak kikönnyezik magukból a felesleges oxigént.

Néha azonban nem ez történik. A drága pénzen vásárolt növény, láthatóan szenved. Nem hoz új hajtást, sárgul, foszladozik. Ennek számtalan oka lehet. Ha frissen vásárolt vízinövényről van szó, akkor jó volna tudni, hogy az adott növényt emersen (víz felett), vagy submersen (víz alatt) nevelték-e. Előfordulhat ugyanis, hogy a növény víz alá kerülésekor az emers leveleit submersre váltja. Ez okozhat levélhullást, de pl. a Rotala rotundifolianál csak simán átalakult a levél szerkezete. Végül más növények semmilyen átalakulást nem mutatnak. Ilyen pl. a Hemianthus callitrichoides ‘Cuba’. Fontos megjegyezni, hogy a hiánytünetek, az általunk preferált magas fény és CO2 bevitel esetén hamarabb bekövetkezhetnek, mivel a “tuningolt” növények, sokkal több tápanyagot vesznek fel és persze használnak el. Ettől függetlenül nem szabad azt gondolni, hogy a hiánytünet a tegnapi, vagy a tegnapelőtti nem megfelelő tápozás eredményeként alakult ki. A növények képesek leveleikben a tápanyagokat tárolni. Ezért a hiányt csak azután mutatják meg, miután a tartalék “zsírt” is elhasználták. Ezért minden tápanyag növelése illetve csökkentése után kb. 3 hétnek kell eltelnie, hogy valóban a hatást is lássuk. Az EI. módszer alapján elvileg nem lehet tápanyaghiány, de olykor előfordul, hogy mégis előfordul :-) Az első és legfontosabb kérdés, hogy a fiatal, vagy az öreg növényrészen (levélen) tapasztalunk-e elváltozást. Ez azért fontos, mert egyes tápanyagokat képes a növény kivonni az öreg leveleiből, annak érdekében, hogy újat növesszen. Ezeket a tápanyagokat mobilis tápanyagoknak nevezzük (NPK). Amennyiben az új hajtások betegek, inmobilis tápanyagból szenved hiányt kedvenc növényünk (leginkább mikro elemek). Lássuk mely tápanyagok hiánya, milyen tüneteket produkál.

Bór: Hiányának jele, az új leveleken pusztuló hajtásvégek és oldalhajtások. Valamint a gyenge szárak.
(Hasonló a kálcium hiánytünetekhez)

Kálcium: Az új levelek torzult növekedése tapasztalható. A gyökerek rövidek és csavartak. A levélszélek sárgultak

CO2: Végül is ugyanolyan tápanyagforrás, mint a többi, csak ezt gáz formájában oldjuk az akvárium vízébe. Az új levelek lassan, esetleg torzultan növekednek. A leveleken kálcium-lerakodás előfordulhat.

Réz: Hiányára utal, az új levelek végeinek pusztulása.

Vas:Az új levelek sápadtak, sárgulnak törékenyek. Az egyik leggyakoribb hiánybetegség.

Magnézium: A régi leveleken sárga foltok jelennek meg, de az erezet zöld marad.
A tünetek hasonlók a vashoz, mivel a növény nem tudja a vasat felvenni. Jellemző még a torz levél-növekedés.

Mangán: Az új levelek erezete közti rész elpusztul, sárgássá változik.

Molibdén: A régi leveleken sárga foltok jelennek meg az erezetek közt. A levelek szélei megbarnulnak. Hiánya gátolja a növény virágzását.

Nitrogén: Jellemző rá a régi levelek visszafogott növekedése.
A levelek elsárgulnak és elpusztulnak, esetenként enyhén vörösödnek.

Foszfor:  A régi levelek növekedése lelassul, a színük besötétül. A gyökérzet gyenge és lassan növekszik

Kálium: A régi leveleken apró lyukak jelennek meg, melyek átmérője  lassan növekszik. Később lyukak körül sárga foltok jelennek meg. Majd a hullámossá válnak és növekedésük lelassul.

Kén: Az  új levelek elsárgulnak és elhalnak.

Cink:  A régi leveleken jelennek meg a tünetek. Az erek közt, a szélektől indulva elsárgul.

Sajnos a tünetek nem mindig egyértelműek. A környezeti hatásoktól függően, egyik hiánytünet úgy nézhet ki mint egy másik. Tipikus példa, amikor a torzult, vagy ráncos leveleket kálcium, vagy magnézium hiánynak azonosították, miközben a CO2 szint volt nem megfelelő.

A másik dolog, ami összetetté teszi a kérdést az, hogy egyes fajoknak többszörös vagy redundáns reakció-útvonaluk is van. Ez azt jelenti, hogy ha egy elsődleges tápanyag hiányzik egy kémiai reakcióból akkor a növény képes arra, hogy pótolja azt egy másik kémiai elemmel egy hasonló reakcióban. Például vannak olyan kémiai folyamatok, amelyekhez kálium szükséges, de a legtöbb növény képes arra, hogy a hiányát magnéziummal pótolja ebben a folyamatban.

Hogy még tovább bonyolítsuk a dolgot: egy adott tápanyag hiányát súlyosbíthatja egy másik tápanyag többlete.

Kimaradt még egy fontos tényező, ami nagyban befolyásolja a növények növekedését. A fény. Ennek hiánya rengeteg galibát okozhat.

Mivel az EI elmélet alapján viszonylag tág határokon belül túladagolhatjuk a tápanyagot, ezért remélhetőleg a hiánybetegségek is sokáig elkerülhetnek bennünket. Mégis előfordulhat, hogy valamit nem jól csináltunk, vagy drasztikusan megváltozik valami az akváriumban. Az erre reagáló növények segélykiáltásának megértéséhez nyújt  szolgálatot az itt összeállított szótár és az alábbi szemléltető ábra.

hianytunetek

Forrás:www.ukaps.org

www.aquaticplantcentral.com

Related Posts with Thumbnails
  • Sziasztok!

    Figyelgetem ezt a bejegyzést és meglepődve konstatálom, hogy egy deka hozzászólás sem született. Próbáltam magamban találgatni, hogy miért, de nem találom a választ. Több lehetőség is megfordult a fejemben; 1. mindenkinek egészségesek a növényei :)
    2. Talán a legingoványosabb terület a növényes akvarisztikában és félünk belemélyedni
    3. Rosszul itélem és nem itt a helye a növényekkel kapcsolatos gondok megvitatásának.. (bár máshol még nem látom a blogban)

    Nekem van gondom rendesen azt akimmal. Algák, UFO-k és beteg növények, de tekintettel a témára az utóbbihoz kapcsolódóan irnék, kérdeznék néhány dolgot.

    Rotala ratundifóliáim, Hemianthusaim, Lilaeopsisaim és eleocharisom van, vannak nagyobb mennyisében az akimban.
    Sajnos mindegyikkel van valami gond.

    Rotala:

    idősebb leveleken kerek, fekete premű lyukak + száron elősyör fekete foltok, majd a szár teljes keresztmetszetben elrothad és leszakad. A zöld levelek halvány zöldek.

    Hemianthus(nem a Cuba!):

    az alsó levelek sárgák illetve világos rozsdabarnák. (először a levelek hegye, végül az egész levél.)
    + halvány zöld a növény

    Lilaeopsis(bresiliensis+macloviana):

    egyes levelek visszapördülnek, göcsörtösek és van aminek a hegye először halványbarna majd az egész ilyenné válik és elrothad.

    Eleocharis acicularis:

    vékony, rövid és lehajló levelek -kivétel nélkül mind.

    Amit adagolok 100L-be:
    CO2
    EasyLife ProFito – 2,5ml/nap
    EasyLife Carbo – 1,5ml/nap
    HappyLife Ferro – 0,5ml/hét

    (aljzat erdei föld)

    Ha pusztán ennyi infó alapján van ötletetek, hogy mi, mik lehetnek a gondok, kérlek segitsetek, ha kell még infó, begyűjtöm. Pl. viz paraméterei.

    Köszi és Üdv:
    Wargusz

  • wargusz, azt nem irtad hogy milyen erossegu fennyel vilagitod az aksidat. T8, T5, Watt?

    az esetek tobbsegeben a feny a ludas a novenyek nem megfelelo fejlodeseben. CO2-bol mennyit adagolsz? palackos, elesztos, co tabi? errol is jo lenne tobbet megtudni.

    milyen magas az aksid?

    a post egyebkent tok jo. en is most birkozom vele hogy mindent megadjak a novenykeimnek. nemreg telepitettem a 240-est. feny megvan, talaj, co2, vizminoseg ok. most a tap resze az amit hozza kell igazitanom hogy minden klappoljon.

  • Látod Wargusz, ez az ami oly rendkívül bosszantó a kereskedelmi tápszerekben: nem hajlandók beleírni, hogy melyik anyagból pontosan mit tartalmaznak.

    1. PROFITO. Megnéztem a weboldalát: Azt írja, hogy van benne sok (mennyi sok?) vas, kálium és magnézium, valamint felsorolják a nyomelemeket. Nem látok benne nitrátot és foszfátot. Nyilván nem írják oda, hogy mit tartalmaz, viszont azt írják, szó szerint ugyanezen az oldalon, hogy “Ha az alga megjelenik, és a növények növekedésében nem látunk javulást, akkor a dózis csökkenthető”.

    ÉSZNÉL VANNAK???? Az alga láttán csökkenteni kell a dózist, hogy még erősebb tápanyag-hiányt és növénypusztulást okozzunk vele????

    Lépjünk túl a nyilvánvaló badarságokon és nézzük mit javasol heti adagolásnak: 10ml/100 liter. A te 2,5ml-es adagolásoddal tehát nagyjából a gyári adagolást valósítod meg. Mind tudjuk, hogy általában a gyári heti adagolás-javaslatokat naponta érdemes beleönteni a vízbe. :) A másik tápszergyártónál (Tropica) legalábbis akkor kezdtek el javulni a dolgok, amikor túladagoltam. 100 literbe nyugodtan bele lehet önteni 10ml.-t naponta és heti 50% vízcserét végezni? Hamar elfogy? Nem baj, annál hamarabb áttérhetsz valami rendes tápszerre, amiben tudod, hogy miből mennyi van – pontosan.

    2. EASY CARBO. Ezt ugyanilyen mennyiségben 1.5ml/nap adagolom a 20 literes akváriumomba. :) Ez semmi mást nem csinál, mint szenet adagol a növényeidnek. Emelheted nyugodtan ötszörösére a napi adagot.

    3. HAPPYLIFE FERRO. Ebben a leírás szerint vas, magnézium és kálcium van. Muszáj megkérdeznem, hogy ha ugyanazok az alkotóelemek vannak benne, mint a ProFito-ban, akkor ezt miért adagolod? :)

    ÖSSZEFOGLALVA: a tápanyag-szint emelésével a növények hiánytüneteit elvileg kezelni tudod. Mivel azonban nem tudod, hogy miből mennyi van a tápszerekben, azt sem fogod tudni, hogy az emelés után a növényeid nem szenvednek-e valamelyik tápanyagban hiányt (foszfát és nitrát hiány mindenképpen lehet pl., ezek nincsenek feltüntetve a leírásokban).

    Másodszor, tudnod kell, hogy az algásodások 95%-át CO2 gondok okozzák. Ezt Viktorlantos is írta, jó volna tudni, hogy ez hogy áll nálad.

  • Én Viktorlantos beírása mellett voksolnék. Én is pont ezekre a problémákra gyanakodnék. Szinte biztos, hogy messze nem kielégítős a fényed és előfordulhat, hogy Co2 szinted se megfelelő.
    Keymaker! Lehet, hogy a sors nekem szánta azt a szerepet, hogy a “jobb oldalt” képviseljem, de ha ez van, akkor ez van. :o )
    A legtöbb tápszernél valóban nem adják meg az alkotó elemeket, az összetevőket. Ennek sok oka lehet, de ez tény. Az viszont, hogy e miatt nem lehet sikeresen használni őket, ezt erősen kétlem. Leszólod a legnagyobb gyártókat, mert nem akarják a receptjüket elárulni, és így azt mondod, hogy nem érnek túl sokat. Az Easy-Life termékei is ott vannak a legjobb minőségű készítmények között és gyönyörű eredményeket érnek el velük. Az AGA oldalán erre több példát is lehet találni. Az ADA tápszerek is olyan rosszak lennének? Nos ezt se hiszem, mert Amano mesterben lehet hinni, talán ebben megegyezhetünk. Ezekkel az anyagokkal is ki kell kísérletezni, hogy az adott akváriumnak mekkora az igénye. Az hogy naponta kell adagolni, a valóban így van a Te általad preferált elv alapján, de megjegyzem, nem csak ez az elv létezik. Ha az Easy-Life, vagy az ADA heti adagolást ír, én nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy ezt felülbíráljam.
    Még valamit: A Easy-Life termékcsaládban is benne van a pluszba adagolható foszfát és nitrát, így ne is várjuk el, hogy a mikro koncentrátumában benne legyen.
    Key! Én elismerem a te filozófiádat, csak abban nem értek veled egyet, hogy ezt úgy teszed, hogy minden más véleményt, tapasztalatot, kipróbált elvet a szőnyeg alá sepersz.
    És ezt tényleg ne vedd kötekedésnek, mert nem vagyok egy ilyen arc.
    Remélem, megértesz!

    Maradok tisztelettel:

    Egy oldschool akvarista! :o )

  • Levinen,

    Abszolutte nem veszem kötekedésnek, örülök, és megtisztelsz, hogy leírtad a véleményed! Itt vannak az ezzel kapcsolatos meglátásaim:

    “A legtöbb tápszernél valóban nem adják meg az alkotó elemeket, az összetevőket. Ennek sok oka lehet, de ez tény. Az viszont, hogy e miatt nem lehet sikeresen használni őket, ezt erősen kétlem.”

    Ezt nem mondtam. Szó szerint azt mondtam, hogy rendkívül bosszantó a kereskedelmi tápszerekben: nem hajlandók beleírni, hogy melyik anyagból pontosan mit tartalmaznak. Természetesen lehet őket sikeresen használni. Elég pl. megnézni az egyik legnagyobb brit akvarista, George Farmer akváriumait. Ő szinte kizárólag TPN+ tápszert és Easy Carbo-t használ egymás mellett. Viszont mindig hozzáteszi a tápszer-leírásánál, hogy az általa használt csapvíz rendkívül gazdag tápanyagokban. Vele ellentétben pl. az én konkrét példám azt mutatja, hogy számomra önmagában használhatatlan a TPN+ mert a Budapest környéki csapvíz nem tartalmaz elegendő Káliumot ahhoz, hogy TPN+ tápszert büntetlenül (algásodás nélkül) adagoljak önmagában.

    Annak pedig, hogy a kereskedelmi tápszerekre nem írják rá az összetevők listáját nagyon egyszerű oka van: nehéz lenne megmagyarázni a fogyasztóknak, hogy miért kérnek el pl. 68.000,- Ft.-ot (szállítás nélkül) 15 liter TPN+ tápszerért, amikor ugyanez porokból szállítással együtt 14.000,- Ft.-ból megvan. Nehéz lenne magyarázni, hogy gyakorlatilag a vízért kérik el a pénzt!

    “Az ADA tápszerek is olyan rosszak lennének?”

    Ezt sem mondtam. Sőt. Itt van pl. Nigro, aki ezeket a tápszereket használja, tökéletes eredményekkel!

    “Ezekkel az anyagokkal is ki kell kísérletezni, hogy az adott akváriumnak mekkora az igénye.”

    Itt van az alapvető koncepcionális különbség: a kereskedelmi tápszerekre ráírják, hogy mennyit kell adagolni. Sokezer akvarista (“számokkal leírt”) tapasztalata szerint ez vagy elég vagy nem. Adagolni kezded őket és vagy elég, vagy nem. Az EI-vel viszont nem kell kísérletezni. Pont az a lényege, hogy már az első naptól kezdve biztosan elegendő mennyiségű tápszer van a vízben.

    “Az hogy naponta kell adagolni, a valóban így van a Te általad preferált elv alapján, de megjegyzem, nem csak ez az elv létezik.”

    Tévedés: az EI nem írja elő a napi adagolást, nem írja elő a heti 50% vízcserét. Ajánlom az EI módszer részletes leírásának átböngészését. : )

    Valóban nem csak ez az elv létezik, pont ez a szép ebben a hobbiban, hogy oly sok különböző megoldás létezik. Nem rémlik, hogy az EI módszer alkalmazásával és ismertetésénél bárhol említettem volna a kizárólagosságát.

    “Ha az Easy-Life, vagy az ADA heti adagolást ír, én nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy ezt felülbíráljam.”

    Én igen. Kérlek, nézd el nekem… :) Sőt, pl. a fent említett George Farmer is azzal kezdi, hogy az általa használt TPN+ tápszert napi vagy heti 3 adagolással alkalmazza (és túladagolja!), ellentétben a gyártó által javasolt heti adagolással.

    A gyakori adagolásnak egy óriási gyakorlati haszna van: csökkenti azt a heti adagolás esetén fennálló veszélyt, hogy az alkotóelemek bármelyike elfogyna a hét végére. Könnyű belátni, hogy a növények tápanyag-igénye és tápanyag-felvételi mechanizmusa melyik esetben sérül jobban: ha pár napig korlátlan (=növekedést nem korlátozó) mennyiségű tápanyag áll rendelkezésre, utána pedig akut hiány, vagy pedig, ha folyamatos, a növekedést valamilyen mértékben gátló mennyiségű tápanyag áll a rendelkezésre.

    A Easy-Life termékcsaládban is benne van a pluszba adagolható foszfát és nitrát, így ne is várjuk el, hogy a mikro koncentrátumában benne legyen.

    Nem vártam el, csak megjegyeztem, hogy nincs benne, anélkül, hogy utánanéztem volna, hogy van-e más olyan termékük, amelyben benne van. Köszi a kiegészítést! A Wargusz dolgain ez azonban nem változtat, tény, hogy nem adagol ezekből az anyagokból, ezt tudnia kell, mivel a hiánytüneteket néztük.

    Én elismerem a te filozófiádat, csak abban nem értek veled egyet, hogy ezt úgy teszed, hogy minden más véleményt, tapasztalatot, kipróbált elvet a szőnyeg alá sepersz.

    Még egyszer mondom, hogy az a szép ebben a hobbiban, hogy nincs egyedül üdvözítő út. Egyáltalán nem áll szándékomban elveket a szőnyeg alá seperni, jó lenne tudni, hogy ezt miért írtad, mert igyekezni fogok árnyaltabban fogalmazni.

  • annyit hozzatennek hogy bar most en is ADA, TPN termekeket hasznalok (mint sok mas ADA/AGA aksis), de ezeknek a tapoknak az ara az egekben van. epp ma jott meg egy csomagom 50+ ezerert (aquaessentials-tol). es akkor elviekben mivel sok novenyem van ezt tul is kell adagolni.

    a “poros” EI stb rendszerek ezert szimpatikusak mert ugyanazzal a hatassal toredekebol megveszed ugyanezt.

    ha elfogynak a tapok tuti kiprobalom ;-)

  • Érdekességképpen Wargusz eredeti adagolási receptjéhez:

    “Amit adagolok 100L-be:

    CO2
    EasyLife ProFito – 2,5ml/nap
    EasyLife Carbo – 1,5ml/nap
    HappyLife Ferro – 0,5ml/hét”

    Amit George Farmer adagol 100L-be:

    CO2 (2 bpm = 30ppm 4dKH Drop Checker-el)
    EasyLife ProFito – 4ml/nap
    EasyLife Carbo – 0 ml/nap
    HappyLife Ferro – 2ml/nap
    Nitro – 4ml/nap
    Fosfo – 4ml/nap

    Nem kicsit többet adagol, mint te, ugyanezekből a tápanyagokból. És ott van a tiéden kívül a foszfor és a Nitrát adagolás is, amit a tiédből hiányoltam egy előző hozzászólásomban. Nincs is hiánytünete… :)

    Forrás:
    http://www.practicalfishkeeping.co.uk/pfk/pages/blog.php?blogid=224

  • keymaker!

    A Ferro szerepe az átlagosnál magasabb vas igényű növények igényeinek a kielégítése (Echinodorus, Cryptocoryne).

  • Emperor_,

    Igazad lehet, de az általam beírt George Farmer listát (ahogyan Wargusz listáját sem) nem tudom és nem is akarom értékelni, mivel nem adják meg a pontos vas-tartalmat sem a ProFito-ban sem a Ferro-ban.

    Őszintén szólva az sem érdekel, hogy melyik növénynek milyen tápanyag-igénye van.

    Azt tudom, hogy 0,2-5 ppm Fe tartományban a növények nem szenvednek vas-hiányt, nekem ennyi elég. Belövöm az excel táblázattal 4-6 ppm-re a vas értéket folyamatosan és készen vagyok. Az EI módszerrel nincs szükséged arra, hogy a növények igényeit csoportokba szedd, egyszerűen adagolsz és kész. Hát van ennél egyszerűbb? :)

  • Sziasztok!

    Vigyorgok mint egy Halloween tök::: :)
    Skacok! Komolyan mondom már-már azért is szeretek ide “járni”, mert azt látom, hogy még a viták is intelligens módon zajlanak… Lehet, hogy rossz oldalakon keresgélek, illetve járok, de ritka az ilyen! örülök, hogy itt vagyok!!! :) – ennyit az ömlengésből… :)

    Az akira és a tápozásra visszatérve:

    Viktorlantos:

    Köszönöm a hozzászólást!

    A CO2 adagolásommal annyi gond van, hogy még mindig nem kellően egyenletes – bár tudom ez éppen elég. 2bubi/sec = 30ppm 4dKH Drop Checker-el körül a dagolok a 100 literbe, de a Denerlés világítási szisztéma (fény8h-13h,sötét13h-16h,fény16h-21h) szerinti összes periódusban megy.(21-től reggel 8-ig áll).
    A világítás 90W a 100 literre, ami ugyan nem sok, de szükösen elég kellene, hogy legyen a hightech technikák (növények választása, tápozás, stb.) alkalmazásához.

    Keymaker:

    Ismét köszi az utánjárást és a válaszokat, tanácsokat.
    Az excel táblát letöltöttem, (és a szegedi vízmű által közölt víz adatokat is) de a tápjaim tartalmának ismerete nélkül nem tudok kalkulálni MÉG! Tápanyagok beszrzése folyamatban.

    Addig is amit változtattam:

    Easy-life ProFito 5ml/nap
    Happy-life Carbo 1,5ml/nap
    Happy-life Ferro 0,5ml/hét

    Amint elnézem ez így sem lesz az igazi, bár tapasztaltam némi javulást az állapotokban – az algák visszaszorulását kivéve.

    Keymaker:

    Lenne egy kérdésem az excel tábla kapcsán;
    ha 0-ról indítom a tápozást, csak a táblázatban szereplő mikro és makro elemekkel, ismerve a csapvíz adatait, hogyan lőhetem be az egyes tápanyagok optimális szintjét?

    Beírom az aki méretét, a víz tulajdonságait, a tápoldathoz használt víz mennyiségét, illetve a vízcsrék gyakoriságát és próbálgatom az egyes elemek mennyiségét úgy, hogy a vízcsrés táblázatban az összes érték fekete legyen?

    Mindig attól tartok, hogy olyat kérdezek, amit már leírtatok, leírtál, de a táblázatodhoz kapcsolódó kommenteket olvasva nem tisztult le a kép.

    Üdv és Köszi:
    Wargusz

  • Sziasztok!

    Lehet, hogy furcsa amit kérdezek de most kezdek csak Co2-t adagolni és sok mindent olvastam a szellőztetés elhagyásáról illetve arról is, hogy meg lehet tartani mellette. Az én elgondolásom szerint nem használ neki a víz szellőztetése, de mit mondanak a tapasztalt profik?

  • Szia Vargabor! Ha a szellőztetésen a levegőpumpát érted, akkor az elhagyhatód, főleg ha te is egy erőssen növényesített akváriumról beszélsz. Ha co2-t adagolsz, akkor semmiképp nem szabad használni légpumpát. A két dolog pontosan egymás ellen dolgozik. A felszálló levegő buborékok kihajtják a vízből a hasznos széndioxidot és semmit nem ér az egész. A víz oxigén ellátását ilyen esetekben a szűrőből kiáramló víz által mozgatott felszín oldja meg. Persze ezt megfelelően kell beállítani. Egy sügeres, szinte növény mentes akváriumban, persze más lenne a helyzet.

  • wargusz:

    Keymaker táblázatában a tápanyagszinteknél a fekete a megfelelő érték, a zöld a túl magas, a piros pedig a túl alacsony. Felül megtalálod a LOW(PPM) illetve a HIGH(PPM) cellák alatt a határértékeket.

  • Wargusz, úgy van, ahogy Spartacus mondja.

    Az nem baj, ha esetenként (pl. közvetlenül vízcsere előtt) a tápanyagok egyike vagy több átcsúszik a zöld tartományba. A lényeg, hogy a fekete tartomány teteje felé tartsd az értékeket. Próbálkozz indulásból azzal a mintával amit Atinak készítettem (ott van a cikkben).

    Ha gondolod, szívesen megtervezem neked (vagy bárkinek) és visszaküldöm az Excel file-t. Csak el kell küldenetek az akvárium, vízcserék, valamint a csapvíz adatait (amit tudtok belőle, ha semmi sincs, az sem baj). A gmail-es címem keymakerfx .

    Most elhúzok Bécsbe karácsonyozni (és halakat nézni :) ) pár napra, mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánok!

  • Tisztelt Urak! Hihetetlen lekesedéssel dúl itt a brain-storming, amint látom :) Szükségem lenne egy kis segítségre. Lenne egy 80 literes akváriumom, és 6kh-s vizem. A ph és a co2 szint nyilván attól függ, melyik stádiumban van éppen a gagyi élesztős cuccom, 4 naponta cserélem. Világítás: 2x24w t5 HO 6000k, 2x24w t5 ho 10000k.
    Vízcsere: 30% / hét (25% csapvíz, 75% RO víz)
    Tápsó:

    easy carbo 1,5ml/nap
    profito 3,5 ml/hét
    sera daydrops: 10 csepp/nap
    tropica kapszula a gyökerek alatt figyelnek, néha kiegészítve florenetteA + sera florepluss-al.

    Szerintetek mennyit lenne ehelyett érdemes használni? A probléma mindig ugyanaz: Betelepítem újra az akksit, elkezd növekedni a sűrű növényzet, és hopp, egyszer csak valami kevés lesz (rendszerint egy hónap elteltével), és megjelenik ez az undorító bolyhos alga: http://akvarista.hu/images/cikkek/050809/0004n.jpg. Más zöld színű algafajok is megjelennek néha, de azokat könnyen lerabolják a sziámik, de ettől az egytől nagyon undorodom, mert nem lehet leszedni. Most vagy a tápsó kevés, vagy elképzelhető lenne hogy netto 60-70 literre nem lenne elég az élesztős cucc? (amúgy hydor turbo diffusert használok ami látszólag nagyon hatékonyan végzi a dolgát) A növényekkel nincs gond, csak ez a mocskos alga… Küldhetnétek valami tanácsot vagy a fent említett csodatevő excel táblázatot, és ha valaki Debrecenben járna akkor meghívom egy sörre :D Előre is köszönöm (mail: insomniac22@gmail.com , ha véletlenül valaki ide szeretne írni) Kellemes napot :)

  • Én először is, lekapcsolnék egy 24W-os 10.000 K-es csövet. Red cherryt,Crystal redet, tigris garnélát raknék bele, mert állítólag ők szeretik. A CO2 szintedet mindenképp ellenőrizd a táblázat itt van.

  • Nigro sajnos nem tudok lekapcsolni egy csövet, mivel ilyen kínai dymax hi-5ösöm van Szal ebből egy csövet kicsavarok ott hal meg az egész :S (Nulla elektronikai tudással már saját bőrömön tapasztaltam, mivel a bolt ahol vettem nem volt hajlandó az armatúrához műszaki leírást mellékelni, és neten sem találtam)Amúgy tartok amano garnélákat, de a red cherry és társaik túl aprók hogy halakkal tartsam őket együtt. A Co2 szint megmérésével mit tudok kezdeni, ha élesztős rendszerem van? Tegyük fel, hogy nem elég. Akkor csapjak mellé még egy flakont?

  • Az anubias barteri hoz a víz alatt is virágokat mert az egyik hajtás erősen hasonlít egy virágbimbóra mint egy levélre. Nincs semmivel tápozva a víz és nincs is rákötve semmire de nincs teljesen elásva földbe. Nagyon szépen fejlődik és legalább 18 levele van már…

  • A megfigyelésed helyes. Az Anubias azon ritka vízinövények egyike, amelyik víz alatt is virágzik.

  • Jájjj de jó :) Már csak azt várom mikor fog nyílni :)

  • spawn85,

    Ha lesz energiám, akkor összerakom neked az excel táblázatot, hogy tudd, milyen EI szintek lesznek az akváriumodban. Ha ez alapján adagolsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem növénytáp hiány okozza az algásodásod.

    Egyébként szívesen venném, ha valaki tudna itt segíteni táblázatokat összerakni nekem, tudom, hogy első látásra nem egyszerű, de egy kis utánagondolással azért elég logikusan van megkomponálva.

    Ezektől az azonosítatlan összetevőjű cuccoktól, amiket használsz, még bármi hiányozhat… Meg nem tudom mondani, hogy mi hiányzhat… Illetve tudom: az összetevők ismerete hiányzik. :)

    Nem értem továbbá, hogy ha biztosan 6-os KH-jú a vized, akkor mi indokolja az RO szenvedésed a vízcseréknél. Egyébként én alapvetően nem értem ezt az egész RO szenvedős mizériát, amiben sokan tök fölöslegesen évek óta benne ülnek. Ha nincs Tonina nevű növényed és nincsenek erre kifejezetten érzékeny halfajok (pl. vadon fogott neon csapat) az akváriumban és nem akarsz mondjuk ezt kifejezetten igénylő halat tenyészteni, akkor csak a saját bajod gyűjtöd meg néhány jószándékú “akvarista” tanácsától indíttatva.

    A fő gond egyébként szerintem a CO2-vel van az akváriumodban. A fonalalga klasszikusan a fluktuáló (!!!) vagy alacsony CO2 szint miatt jelenik meg.

    Ez az egész sporolós élesztős módszer a katasztrófa biztos receptje, a szintek folyamatos ugrálások miatt. Akkor már inkább old school (és/vagy Easy Carbo) és ne legyen CO2 befecskendezés, de legyen egyensúly.

  • spawn85 : mit szeretnél a világításoddal? Hátha tudok segíteni…

  • Sziasztok !
    Tudnátok-e segíteni, hogy mi okozhatja ezt a lyukasodást a leveleken ?
    http://picasaweb.google.hu/bumbi3927/Akvarium?feat=directlink

  • bumbi,

    Kálium hiány, nagy valószínűséggel. Adagolj Kálum-Szulfátot.

  • Köszönöm !

    EI tápozással kapcsolatban annyit szeretnék kérdezni, hogy ha a heti vízcseréknél az a víz amivel feltöltöm az akksit, Nitrát tartalma 35, a magnézium pedig 37 akkor jól gondolom-e, hogy nem szükséges KNO3-at, és keserűsót addnom hozzá ?
    A csere vízemnek még nem sikerült a Kálium tartalmát megméretni, ezért KH2PO4 adagolok hozzá 280 literhez napi 1 grammot közvetlenül a vízbe.

  • Jól gondolod. Egyedül arra kell figyelned, hogy megfelelő (heti 50) százalékban cseréld a vizet. 35-ös Nitrát szint??? Hol laksz? :)

    A KH2PO4-el az a helyzet, hogy csak 28,7%-a a Kálium. Tehát 287,31 mg-ot adagolsz a 280 literhez, ami azt jelenti, hogy 1,026 mg/l, azaz 1,026 PPM K-ot adagolsz naponta. Magyarországon általában igen alacsony a K szint a csapvízben. Az EI range 10 és 30 között mozog, ezzel az 1ppm mennyiséggel tehát nem sokra mész.

    A PO4-ből pedig úgy számolom, hogy 2,5ppm-nyit adagolsz, ez viszont rengeteg. Ennek a negyede is elég lehet, azaz 1/4 g naponta a KH2PO4-ből, ha mellé adagolsz minimum 1 g Kálium-Szulfátot.

  • Amúgy Miskolc környékén lakom, és fúrt kutam van. A benne lévő vizet bevizsgáltattam, aminek az eredménye a következő lett: Ph: 7,05, NO3: 35,PO4: 0,Mg: 37,Fe: 0,K:??,Ca: 96,
    GH: 22, NH4: 0.
    Amint látod a Káliumot még nem tudom, arra várnom kell, és így a tábládat sem tudom tökéletesen használni.

  • Sürgős segítségre lenne szükségem.
    Frissen berendezett 120 liter körüli akváriumomban a cryptocoryne wendtii tropica levelei úgy málanak szét mint a papír.
    Az akvárium 3 hete indult. Riccia, 5 tő Hemianthus callitrichoides ‘Cuba’, kb 10 szál Rotala rotundifolia, 4 tő cryptocoryne wendtii , 2 tő echinodorus redflame került bele. A 3 hét alatt heti 2x 30 liter vízcsere volt, álott csapvízből. Tápozás sera florenaval és Easy carboval gyárilag előírt adagolás szerint. CO2 5 literes élesztős. A riccia szépen nő folyamatos fotoszintézis, sok bubival. A rotala-t már 3!!!-szor vissza kellett vágnom, mert úgy nő. Az echinodorusok hoztak kb 4 új hatalmas levelet. A hemianthus az sajnos fél időnél új helyre került, és az csak nagyon kevés fejlődést mutat. A cryptocoryne szépen hozott tövenként 2-4 új levél kezdeményt, de eredetileg volt rajtuk tövenként kb 8 emers levél. Most vízcserénél a sima vékony levegőztető csővel való leszívásnál a cső túl közel került egy cryptocoryne-hoz, és úgy leborotválta a leveleket mintha csak 3 hete áztatott papírból lett volna.
    És ha jól láttam nem csak a régi emers leveleket.
    Most levagdostam róluk az összes régi levelet, meg pár szétmálott újat. Így marad kb tövenként 4 egészséges levelük.
    Nagyon nem szeretném ha elpusztulnának.
    Valaki segítsen ha tud.

    Világítás: 2x18watt opti natural t8 és 2x18watt opti plant t8.
    Hőfok 26-29 Celsius. Nem tudom lentebb vinni.
    Az aljzat kvarchomok.

  • A jelenséget amit leírtál úgy hívják, hogy “crypt melt” (cryptocoryne olvadás). Ez ennél a növénynél viszonylag gyakori jelenség.

    Tápanyag és/vagy CO2 hiány okozza általában, de a növény lehet egyszerűen érzékeny a környezetváltozásra is. Az adataid olvasva nálad az első ok a nyerő. :)

    Ezek a növények általában akár az összes levél elvesztése után képesek új leveleket hajtani és prosperálni. Tehát akkor se gyomláld ki ha minden levelét elveszti, hanem várj pár napot…

    Az érintett levelek eltávolítását jól csináltad. Gondolkodj el a CO2/áramlás javításán, valamint a Sera Florena nevű szörnyűség helyett valami normális táp kombináció használatán.

    A heti 2×30 liter állott vizes csere helyett heti 1 db. klórtalanítóval kezelt 60 literes cserét javaslok, nem kell a víznek állnia!

  • Nagyon köszönöm.
    Az áramlásról valóban nem írtam.
    Van beszerelve egy külső szűrő 700 liter/óra vízforgatással.

    Nekem ez a vegyészkedős dolog nagyon kínai.
    De mint ahogy olvastam a túladagolás az soha nem okoz algásodást. (problémát :) )

    Szóval nem tudnál ajánlani inkább pár készen kapható tápot amelyeket egyszerre adagolva minden bent lesz ami kell? Legfeljebb túl nagy dózisban.

    Vagy nagyon leegyszerűsítettem?

  • Esetleg el kéne kezdened árulni a saját készítésű növény tápot.

  • Fogom. Türelem… :)

  • keymaker essentials ;) hamarosan a boltokban…

    nekem meg is van a szlogenem ra. “A tuladagolas sosem okoz problemat! ON PROBALTA MAR? ;)

    egyebkent varom a napot! ;)

  • Kedves keymaker !
    Nagy élvezettel olvastam a fórumon a hozzászólásokat.
    Sajna vitába kell szálnom veled.
    Ár érték arányban a Sera florenat a többi kiegészítő termékkel / sera + – sera draydrops / nagyon jónak tartom.
    Mondom ezt úgy , hogy színte az öszzes kereskedelmi forgalomba hozott terméket kipróbáltam / és használom /.
    Ez az akvárium :
    http://new.tropicalfish.hu/referenciak/nano-novenyes-30liter.html
    Sosem látott más terméket és közönséges sera co2 start tablettással van trágyázva.
    Tisztelettel : Gábor

  • Ja.. még valami .
    Természetesen olyan akváriumom is van amit CSAK ! Tropica és olyan is amit CSAK! JBL termékkel és olyan is amit CSAK !
    ADA -val működtetek.

  • Ja még valami …:O)
    Szerintem a különböző növényi tápsókat komplexen érdemes vizsgálni , hiszen a Tropica növénytápsó progjamja is komlex csomagba kiváló és a sera sem csak a folyékony tápanyagot ajánlja , hanem a komplex programot.
    Más kérdés , hogy sera növényi táptalaja tényleg gyenge.
    Ellenben a tropica kiváló és a JBL talajai is jól használhatóak.

    Szerintem …..

  • Sziasztok

    Microsorium pteropusom mostanában furcsa tüneteket produkál. A levelei elvékonyodnak, “elhártyásodnak” , mint amikor valami megfagy. Semmi különös nem történt mostanában az akiban. Mi lehet a problémám?

  • Gabi,

    Most láttam csak, hogy írtál ide, síeltem és a kihagyott idő alatt elveszlődött a topic, bocs…

    A folyékony kereskedelmi tápszerekről: egyáltalán nem állítom, hogy adott esetben, a megfelelő szerencsés körülmények között egy adott – nem prémium – kereskedelmi márka (mint a Tetra vagy Sera) tápszerei nem működhetnek.

    A megfelelő szerencsés körülmények alatt a tápszer ismeretlen összetételéből arányaiban esetleg hiányzó anyagok túlsulyát a vízcseréhez használt vízben, a halállomány szolgáltatta Nitrogén és Foszfát-utánpótlást és más dolgokat értek.

    Az egyébként rendkívül szép akváriumod is jó példa arra, hogy egyes esetekben tud működni a dolog.

    Viszont itt nem egyes esetekre vadászunk, hanem a fő célom az, hogy egy kis számolással és odafigyeléssel egy minden (!) körülmények között működő megoldást népszerűsítsek. Az egyszeri akvaristának lesz úgyis elég baja a CO2-vel, legalább a makro és mikro tápozáson való gondolkodás és kísérletezés terhe legyen levéve a válláról.

    (Ez tényleg zárójel: nem tudom, hogy mióta üzemel az akváriumod de én a anno a budapest környéki csapvízzel és a Serával megjártam, pedig az első 2 hónapban úgy tűnt minden jól működik. Az idő is faktor itt…)

    A mondandóm lényege: minden energiával kerülni kell azokat a tápszereket, amelyben fogalmunk sincs, hogy mi – és mennyi – van. Honnan tudtam volna, hogy pl. a TPN+ tápszerrel azért vannak gondjaim, mert nincs benne elég K, ha nem ismertem volna az összetételét? Nem tudtam volna, és soha nem jutottam volna közelebb a megoldáshoz. Kár lenne olyan tápszerre költeni (bármilyen kedvezményes az ára) amellyel megpusztulnak a növényeim és megjelenik az alga az akváriumomban.

    Aki – mint mi itt – a növényes akvarisztikát komolyan gondolja nem használ ilyeneket. Sokszáz szép akváriumot végignéztem már, de sehol nem láttam ezeket a márkákat a tápozásnál. EI-t, Tropica-t, Ada-t viszont annál inkább. Ezeknek a tápoknak az összetételét ismerjük, ezért.

    A feladat egyszerű: mondd meg, hogy mi van a Serában, és mennyi, és azonnal megmondom neked, hogy jó tápszer-e vagy sem. Egy-egy egyedi akvárium sikerével nem győzöl meg. Csak az aquascaping képességeidről, de arról nagyon. :)

    Abban igazad van, hogy a kereskedelmi tápszergyártók a nagyobb siker érdekében mindenféle külön flakonokba hajlandók keverni a nitrátot, foszfátot, káliumot és a nyomelemeket, és hogy ezeket együtt érdemes figyelni (már ha tudjuk, hogy melyik micsoda). Elég egyetlen összetevő relatív hiánya és máris ott vagyunk az algásodásnál és növénypusztulásnál.

    A táptalaj ügyben egyébként már jobb a helyzet, ott inkább egyetértünk :) . Ha megfelelően van tápozva a víz, akkor a talaj kevésbbé fontos. Figyelem: nem azt mondtam, hogy nem fontos. A megfelelő növekedéshez továbbra is lényeges a jó minőségű talaj, de sokkal kevésbbé az, mint a jó növénytáp.

    Hzshalas,

    Bár úgy tűnik, hogy semmin nem változtattál, valami mégis elfogyott abban a vízben. Magától nem pusztulnak meg a levelek, tömegével és nem produkálnak hiánytüneteket. Lehet áramlási probléma (tápanyag eljuttatás) a sűrűsödés miatt, lehet CO2 fluktuáció, sokminden. Próbáld megtalálni az okot.

  • Tisztelt Uraim!

    Remélem jó helyre írok, de az informatikához se nagyon értek…
    Szóval: van, és ha igen, mi a különbség a Happy és az Easy Life között? (most a tápoldatokra gondoltam)

    Köszönöm, ha válaszol valaki: Kereki

  • Sem a Happy, sem az Easy Life tápokban nem tudjuk mi van,azaz hogy miből mennyi van benne, mivel nincs ráírva a pontos összetétel.
    Az Easy elterjedtebb tőlünk nyugatra. A Happy csak itthon fellelhető. (a google nem is hoz rá külföldi találatot.)
    Itt olvashatsz erről bővebben.

  • Köszönöm Nigro!

    Mivel eddig a Happy-t használtam és elfogyott a Carbo, arra lettem volna kíváncsi, jó-e helyette az Easy?
    Tudom, hogy az El a biztos(?),de pillanatnyilag nincs elég energiám nekiállni. Egyébként működik palackos CO nélkül is? Mert annyi pénzem most nincs.

  • Jó helyette az Easy.
    CO2 nélkül nem érdemes nekiállni. De átmenetileg jó lehet az élesztős megoldás is.

  • Már csak egy kérdés: a Nálatok kapható üveg diffúzor működik élesztőssel? Mert CO2-t előállítani eddig is sikerült, csak feloldani nem és ez lenne a leg-esztétikusabb.

  • Sziasztok!

    Hasonló problémám van mint amit hzshalas egy korábbi hsz-ban leírt csak nekem az Echinodorus istinicus produkálja a tüneteket (áttetsző levelek). Más echinok is vannak mellette az akváriumban azokon nem látni hasonlót. Nincs valakinek konkrét ötlete melyik mikroelem hiánya okozhatja. Sears-Conlin féle tápsót használok módosítva, de a MgSO4-t nem adagolom. A Mg hiány lehet az oka?
    Előre is kösz!

  • Sziasztok,

    fantasztikus ez az írás de pár dolgot hiányolok. Pl sokkal-sokkal több kép. Kép alapján lehet igazán eldönteni mi a baj.

    Ezen kívül arról nincs szó, hogy mennyi időn belül kéne látni javulást. Van erre valami szabály, fajta jellemző? Mennyi időn belül derül ki, hogy valami még mindig nem stimmel?

    Nekem az ödeg levelek teljesen bebarnultak. Az Eleocharis acicualris már szinte teljesen barna fű, habár hozzá szépen az új hajtásokat a talajból amik zöldek. Limnophila sessiliflora szintén. Új hajtások szép zöldek többi lassan barnul. Pedig már 1 hete adagolok tápot nekik.
    ötlet?

  • A javulás hetekben mérhető. Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy két hét után fog jól látszani az eredmény.
    Az utolsó kis magyarázó kép szerintem nagyon jó. A hiányt mindig úgy kell analizálni, hogy először megnézed, hogy az öreg, vagy az új hajtás produkálja és aztán a szín, vagy lyukasodás alapján megállapítható a pontos tünet. Ami egyébként jó táppal, fénnyel, CO2-vel, az EI használata mellett kizárt, hogy legyen ;)

  • Sziasztok!
    tuda segíteni vki.Vajon az én echinodorusomnak mi hiányzik.Kb 1 évig uti volt most meg kicsik a levelei és nem is olyan dús mint korábban.Nem sárgul és nem is rohad.Uazt a tápot kapja mint eddig és ugyan olyan redszerességgel.Vajon mi lehet vele?
    Várom tanácsotokat köszi
    Kriszta

  • Nehéz ezt így megmondani, de egy jó táppal nem lehet gond. Én nyomnék a gyökerekhez valami tuti tápot: http://www.greenaqua.hu/novenytapok/aljzatba-nyomhato-tap.html

  • Hali!Köszi a segíséget van tipp v mi jó növény tápra?
    Köszi
    Kriszta

  • A válaszomban belinkeltem. Amelyik szimpi ;)

Post a Comment

(required. But it will not be published)

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.