Már régóta tervezem, hogy összeállítok egy részletes tájékoztatót a növénytápokról. Mivel a fórumokban több kérdés is felmerült ezzel kapcsolatban és általában rendkívüli módon alapos vagyok mindenben most mégis úgy döntöttem, hogy egy leírás vázlatot teszek közzé, azzal, hogy a későbbiekben fejleszteni fogom. Kérlek, kezeljétek ennek megfelelően.
A megfelelő mennyiségű fény és CO2 mellett, a növénytápszerek a legfontosabbak az egészséges növények és algamentes környezet biztosítása érdekében. Ha a növények számára szükséges bármely tápszer-alkotóelem hiányzik, az a (részleges vagy teljes) pusztulásukhoz vezet és megjelenik az alga az akváriumban.
A széles körben terjedő nézetekkel ellentétben a növénytápok túladagolása SOHA nem okoz algásodást.
Lásd az EI módszer leírását… Az alga-virágzást a növények bomlásából származó ammónia felszabadulása indítja be. Természetesen, ha már megjelent az alga, akkor az a tápszerezett környezetben gyorsabban fejlődik, mint egy tápszer-szegény környezetben. Nincs viszont más lehetőségünk: ha az algásodás kiváltó okát, a növények elhalását meg akarjuk akadályozni, akkor együtt kell élni azzal, hogy a tápanyagok szintjének emelése miatt időszakosan még több alga lesz az akváriumban. Az akvarista célja az, hogy a spóra formában mindenhol jelen lévő alga ne “alakuljon át” és ne kezdjen el fejlődni. Ehhez a tápszer mennyiségét folyamatosan olyan szinten kell tartani, hogy a növények számára elegendő mennyiség legyen a vízben.
A kereskedelmi tápszerek megvásárlása – bár néhány esetben jól működhet – fölösleges pénzkidobás és komoly veszélyeket rejt magában a használatuk. Ennek az az oka, hogy a legtöbb növénytápszer nem tartalmazza az összes szükséges tápanyagot, és könnyen előforulhat, hogy az egyébként ajánlott túladagolásuk esetén is hiányt szenvednek a növényeink valamelyik alkotóelemből. A legjobb példa erre az én esetem, aki a világ egyik legjobb növénytápszerét a Tropica Plant Nutrition + tápszert (TPN+) használtam és csak az algásodás után jöttem rá, illetve számoltam ki, hogy kevés benne a Kálium. Ha valaki komolyan gondolja az akvarisztikát, érdemes kicsit utánaolvasni a porokból készített tápanyagok kémiájának.
A poroktól a legtöbb akvarista idegenkedik valamiért. Pedig nem úgy kell őket tekinteni, mint vegyszereket, hanem mint növény-eledelt. A porok érintésre nem mérgezőek, vízben oldódnak és olcsón be lehet őket szerezni. A rövid utánaolvasáson kívül gyakorlatilag semmi nem indokolja az idegenkedést tőlük.
A tápszereknek két családja van: a mikro és makro tápanyagok. A mikro tápanyagok olyan nyomelemeket tartalmaznak, mint pl. a vas és a réz, stb. A makro tápanyagoknak három fő összetevője van: a Kálium, Nitrát és a Foszfát.
Mikor van szükség Magnézium és Kálcium adagolásra?
Amikor a vízcserékhez alacsony GH értékű vizet használnak. A GH értékét két elem növeli: a Magnézium és a Kálcium. A növényeknek mindkettőre szüksége van. Az EI elmélet szerint ahhoz, hogy megfelelő növekedést érjünk el, a GH-nak 3 fölött kell lennie. Egyes helyeken a csapvíz igen lágy, ezért a GH 3 fölé emeléséhez úgynevezett “GH booster” azaz GH emelő anyagokat használnak. Ez a Magnézium és a Kálium. Ez a két anyag is a makro tápanyagok közé sorolható, bár olyan helyeken, mint pl. Budapest és környéke, ahol kemény víz folyik a csapból nyugodtan el lehet felejteni a használatukat.
Az alábbi táblázatban is látható, hogy a három fő makro tápanyagot három anyagból adjuk hozzá a vízhez. Ez a három anyag a Kálium-Nitrát, Kálum-Foszfát és Kálum-Szulfát. Egyértelmű, hogy Káliumot mindhárom anyag hozzáadásával adagolunk. A Kálium-Szulfát az egyetlen, ami a Káliumon kívül más lényeges tápanyagot nem adagol, ezért ha az első két tápanyaból már elegendő káliumot kapnak a növények, akkor ebből nem is kell adagolni.
Mikor van szükség Kálium-Szulfátra?
Olyankor például, amikor – mint Magyarországon a legtöbb helyen – a csapvízben jelentős mennyiségű Nitrát található. Ez a mennyiség Budapesten kb. 11ppm. Ahhoz, hogy a növények Nitrát igényét kielégítsük, nincs tehát szükség olyan nagy mennyiségű Kálium-Nitrát adagolására. Mivel ezért a Kálium-Nitrátból kevesebbet adagolunk, az akváriumban csökkenni fog a Kálium koncentráció, ezt tehát valamilyen módon pótolnunk kell. Erre való a Kálium-Szulfát.
Mikor van szükség stabilizáló anyagokra?
Vannak olyan akvaristák, akik elsősorban kényelmi szempontok miatt szeretnék az összes mikro és makro tápanyagot egyetlen oldatba megkeverni, és ebből adagolni. Ez pl. olyankor hasznos, ha egy nagyobb gyerekre bízzuk az akvárium felügyeletét. A tápanyagok összetevői azonban hajlamosak reakcióba lépni egymással és kicsapódni az oldatban. Erre különösen a vas és a foszfát összekeverése miatt kell figyelni. A reakció eredményeképp a növények képtelenek lesznek felvenni egyes tápanyagokat a vízből és szenvedni fognak. A stabilizáló anyagokra a tápanyag-összetevők “kordában tartása” miatt van szükség. Nincs szükség stabilizáló anyagokra olyankor, amikor az összetevőket külön-külön keverjük meg és a saját oldatból adagoljuk az akváriumba. A megkevert oldatok (akár külön, akár együtt stabilizátorral) elég sokáig elállnak, tapasztalatok szerint 1 éves távon gond nélkül tárolhatók sötét helyen. További információkért lásd James DIY TPN+ oldalát.
A legegyszerűbb adagolási rend tehát így néz ki:
- X teáskanálnyi Kálium-Nitrát
- Y teáskanálni Kálium-Foszfát
- Nyomelemek
Ennyire egyszerű. Ha akarjuk belekeverhetjük ezeket az anyagokat külön oldatba (akár 20 percig forralt csapvíz is megfelelő), de egyszerűen beleszórhatjuk az akváriumba is ezeket. Világszerte sokezer akvarista tápozza így a növényeit. A mennyiségek az alábbi táblázatból kiszámíthatóak.
TÁPANYAG-ADAGOLÁSI SZÁMOLÓGÉP
A blogomról letölthető egy Excel-ben írt adagolási mennyiségeket meghatározó táblázat.
Hogyan keverjem ki a tápoldatot?
Kezdjük azzal, hogy a számológépben kitöltjük az akvárium méretét, a cserélendő víz százalékát, a csapvízben található anyagok mennyiségét (mg/l-ben, a helyi vízmű pl. vizmuvek.hu weboldaláról vagy ügyfélszolgálatáról néhány adat – nem az összes – lekérdezhető), és írjuk be, hogy mely napokon akarunk adagolni illetve vizet cserélni. Utána a “2. MIX IT” dobozban a kék és szürke hátterű mező mintája alapján be kell írni a tápanyag-mennyiségeket, majd a keveréshez használt vizet.

- 18 teáskanálnyi KNO3.
- 4 teáskanálnyi KH2PO4
- 6 teáskanálnyi MgSO4
- 18 teáskanálnyi K2SO4
- 50 ml (fecskendővel) a Mirco+ koncentrátumból

TÁPANYAGLISTA
- Kálium-Nitrát (Potassium Nitrate) – KNO3
- Kálium-Foszfát (Potassium Phosphate) – KH2PO4
- Kálium-Szulfát (Potassium Suplhate) – K2SO4
- Magnézium-Szulfát (Magnesium Sulphate Heptahydrate) – MgSO4 7H2O
- Kálcium-Szulfát (Calcium Sulphate)-CaSO4
- Nyomelem keverék – EDTA, HEDDTA vagy egyéb kelátokkal (Trace Element Mix, Micro Nutrients)
- Stabilizáló anyag: Aszkorbinsav (Ascorbic Acid) – E300
- Stabilizáló anyag: Kálium-Szorbát (Potassium Sorbate) – E202
NÖVÉNYTÁP BESZERZÉS:
Frissítve: Keymaker, 2009.03.23













; ?>/images/aflogo2_125_125.jpg)
Sziasztok!
Már többször elolvastam az írást, megbarátkoztam vele, megszerettem, sőt, megtettem az első, második és harmadik lépést is az EI felé.
De még mielőtt beleönteném a “szert” az akváriumba – és megvenném a még hiányzó hozzávalót, szeretnék kérdezni.
Ahogy Keymaker javasolta, játszottam a kalkulátorban a számokkal. Meg kell mondjam, sokkal tágabb határok közt enged mozogni, mint én korábban gondoltam, tényleg nem atomfizika, inkább a “löttyits még egy kicsit hozzá” vagy “tehetsz még 1-2 kanállal bele, ha akarsz” kategória. Úgyhogy úgy döntöttem, minden hozzávalóból 100 g-t teszek a (majdnem) 1 l vízhez, a mikróból meg 100 ml-t, és 10 ml/nap adagolással bele is vágok hamarosan. Remélem, hamarosan 96 liter csodát látok majd. Ha nem, majd változtatok.
Keymakernek köszönöm, hogy megosztotta ezt velünk a módszert, a xls-sel megnyugtatott minket (engem biztosan), hogy nehezen tudunk rosszat tenni, és még könnyen hozzá is lehet férni az alapanyagokhoz.
De azért először lehet, hogy mégis kipróbálom a zöldítőt – meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről is -, mert nyughatatlan vagyok és kíváncsi. Ha nem jön be, majd jövőre a kertben elhasználom.
Csak a kérdést nem tettem fel: a greenaquá-n azt írja, hogy a 250 ml micro 1,6 hónapig elég. Itt az van – kalkulátorban is megfelelő értékeket adott -, hogy 50 ml a 950 ml-hez, napi 10 ml adagolással. Mert ha így keverem be, akkor 10x ennyit kell adagolnom, hogy 50 nap alatt elfogyjon a 250 ml. Tényleg ekkora a tűréshatár? Én ennél egy kicsit pontosabb dolgokhoz szoktam hozzá, de el tudom fogadni. Azért mégis maradnék a kisebb mennyiségeknél bármelyiket is választom.
Kezdő vagyok a növényes akvarisztikában, s sajnos nehézségeim vannak! Trace Elements Mix -nek csak Giovanni’s Trace + – plant nutrition -t kaptam, http://www.oceannutrition.eu/product_fresh.php?file=ae01.html – ami elérhető volt egyelőre számomra, (Csíkszeredában lakok) s nem találom az összetevőket sehol, milyen értékekkel számoljak, van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatosan?
Manganese (Mn) … g/l
Iron (Fe) … g/l
Zinc (Zn) … g/l
Copper (Cu) … g/l
Boron (B) … g/l
Molybdenum (Mo) … g/l
Vanadium (V) … g/l
Miért nem rendelsz a green aqua-ból micro és macro tápot, gondolom a GLS oda is szállít, egyszerűbb mint kevergetni, és így biztos a trace elements mixet kapod, HEDDTA kelátokkal, a másikban még kérdés hogy milyen formában van a kelátkötés.
Majd rendelem a következőt, igaz hogy szállít a GLS, de a szállítás árából sok mindent meg lehet venni itt nálunk is, s a pénz számít!
Itt ez volt elérhető (Giovanni’s Trace + – plant nutrition) – illetve kapható, s most meg van gyülve a bajom …
Nem is gondoltam volna hogy a dobozon nem irja az összetevők arányát.
Hogyan lehet 10 – 17 német keménységi fokból Ca és Mg mennyiséget számolni? Ezt az értéket kaptam a csíkszeredai vízművektől. A víz 2 helyről érkezik (persze előre megkeverve) egy felszíni tárolóból és mélységi fúrt kutakból. Ezért a következő értékeim vannak: NO3 = 4 – 35 mg/l, PO4 = 0, K = 0, Fe = 0,05 – 0,1 mg/l, NH4 = 0,05 mg/l és német keménységi fok = 10 – 17. Elég tág határok között mozognak az értékek, – a 2 fajta víz keveréke, és az értékek nem állandóak!
Ha veszek pl. 14 –es német keménységi fokot, 249,2 mg/l CaCo3 –at kapok, (1 nk = 17,8 mg/l CaCo3), mennyi a Ca és a Mg?
Hali!
Marci
Minden elismerésem azoknak akik maguk készítik a tápokat.
De nem lenne egyszerűbb megvenni a Giovanni összes tápját?
Nagyon szép aksikat lehet látni tőle.Vagy esetleg az a gond, hogy nem mindet lehet tőle kapni?
A greenaqua.hu oldalon található Green Aqua Micro tápban a következő összetevők vannak:
ÖSSZETEVŐK (1000 ml-ben):
Vas (Fe) – 2 g/l
Mangán (Mn) – 1 g/l
Réz (Cu) – 0,052 g/l
Cink (Zn) – 0,29 g/l
Bór (B) – 0,4 g/l
Molibdén (Mo) – 0,075 g/l
HEEDTA kelátok !
Methyl Paraben (E218) – 1 g/l
Nem találom azt a tápot, amely az említett 38 g/l Fe -t tartalmazza
Marci, 38mg/l a régi excel táblában volt, azt hiszem a “Trace Elements Mix +Fe” tápra vonatkozott. A GA-ban nincs ilyen sok vas. A GA táphoz beállított excel táblátt itt találod: http://akvarisztika.budapet.hu/dosing_calculator.xls
Köszi, ebben (táblázatban) 20 g/l ír, s ahogyan jeleztem a GA tápban 2 g/l van! Vajon javítsam a táblázatban az adatokat 20 g/l –ről a tápban található 2 g/l –re?
A Tropica Plant Nutrition növénytápban (s más növénytápokban) található összetevőket ha % -ban van megadva, hogyan számolom át gr/l -be? Egyszerüen az értéket szorzom 1000 -el? Vajon a literben található % -ot adják meg függetlenül a csomagolás méretétől: 250 vagy 500 ml. – Lehet hogy nem jó a gondolatmenetem.
Marci, ahogy nézem nem csak a vasnál szerepel 10x-es érték, az összes többi micro elemnél. Oda a “nyers” táp adatait kell beirni, amiből később feloldanak 1 literben 1 decit. Igy mindjárt megvan a ~10-es higítás
Ezt a MIX IT-nél látod, DI water 1000ml és felette a Trace elements mix 100-120ml, ez jelzi, hogy 1000ml-ben ~100ml-t feloldva adagolod naponta pl. 5ml mennyiségben (amount).
Tehát az új táblázatban lévő adatok korrektek.
A %-ban megadott értékek mindig 1 literre vonatkoznak.
Ha azt látod, hogy 5%, akkor 1000ml=1000grammal számolhatsz, annak az 5%-a 5g. Az egész tápban annyi az adott elem mennyisége.
Hello!
Valakinek van fölös mennyisége az alábbi szerekből, (Budapest-Mogyoród vonzáskörzetében)?
Kálium-Foszfát (Potassium Phosphate) – KH2PO4 – 40g
Kálium-Szulfát (Potassium Suplhate) – K2SO4 – 280g
Kálcium-Szulfát (Calcium Sulphate)- CaSO4 – 15g
Ha igen kérem jelezzen:
ladisz@gmail.com
Köszi!
Hello Proci, köszönöm a válaszokat! Számolásod szerint, ha 1000 ml = 1000 grammal számolok, valamint a % mindig 1 literre vonatkozik és az 5 % 5 grammot jelent 1000 ml vízben, akkor 50 % 50 grammot és a 100 % 100 grammot jelent. Ami nem jó érték, mert egy 100 % -os oldat 1000 ml vízben 1000 gramm oldott anyagot kellene jelentsen!
Szerintem az 5 % -os oldat 50 gr/l.
Proci, ezt kaptam ezzel kapcsolatosan:
http://www.agr.unideb.hu/~kremper/6gyak_hull.pdf
Marci, igen félrebeszéltem. 5% az 50g/l.
A pdf-fel, % átszámítással szerintem nem kell komolyabban törödni.
Ahol ilyen értékek vannak:
Vas (Fe) – 2 g/l
Mangán (Mn) – 1 g/l
Réz (Cu) – 0,052 g/l
Cink (Zn) – 0,29 g/l
stb, ott látszik, hogy a nagy része víz. Abból pedig 1 liter 1 kg. Az, hogy a viz melett más is van, ami esetleg eltolná ezt az viszonyszámot? Eltörpül. Tehát, ha x %-ot látsz, nyugodtan vedd az 1kg adott százalékának és kész:)
Sziasztok!
Először is megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak és köszönetet mondjak ezért az információ bankért amt létrehoztál(tatok). Már régóta olvasom a blogot és szívom magamba az okosságot.
Most, hogy nagy fába vágtam a fejszémet (400L) segítséget szeretnék kérni a kálium-szulfát és nyomelem keverék beszerzésében. Hol/Hogyan lehet ezeket itthon beszerezni?
Csak a tiszta (laboratóriumi) K2SO4-et ajánlott használni vagy lehet műtrágyát is?
Nyomelem pótlásásra hol lehet port venni? Mit ajánlotok?
Előre is köszönöm a segítséget!
Szia. Köszi a gratulációt. Igyekszünk minden infót megosztani. A porokat itt tudod beszerezni: http://www.greenaqua.hu/novenytapok/novenytapok-porok-szaraztapok.html K2SO4 hamarosan ismét lesz.
Szia Nigro,
Köszönöm a gyor választ, tőletek szereztem be az összes tápanyagot, csak sajnos ahogy írtad is K2SO4 pont nem volt. Örömmel hallom hogy hamarosan lesz
Addig is mit javasolsz a kálium pótlására? Nem tudom hogy jogos e az aggodalmam, de attol félek hogy így a K lesz a limitáló anyag és a Nitrát illetve foszfát többlet hatására algásodni kezd majd az akvárium.
Köszi!
Addig javaslom a folyékony tápok használatát.
Kicsit elveszettnek érzem magam a témában, nézem, nézem a táblázatot, beírtam a víz adatokat, de nem ismerem ki magam rajta.
)
A vízműtől a következő adatokat kaptam:
Kalcium 89
Magnézium 41
Kálium 1,5
Klorid 25
Vas 100
Szulfát 56
Nátrium 18
Ammónium 0
Keménység 170-280 (nálunk legalább 26)
Nitrát 7
Fluorid 0,2
Hidrogén-karbonát 427
Nitrit 0
Ezért úgy gondoltam a következőket adagolom:
Kálium-Nitrát, Kálium-Foszfát, Kálium-Szulfát + zöldítő komplex (az ára miatt).
Az általad leírt keverési aránnyal, a gondom ez:
“Adagolj minden nap 10 ml-t az akváriumvízbe mindegyik flakonból külön-külön, fecskendővel.”
Az akvárium mérete nem számít?
Mert enyém elég pici 45 l, hetente 10-12 liter vizet cserélek.
100l-re is 10ml meg 50l-re is???
ENTER TANK DETAILS,felül a bal sarokban.Oda kell beírni az akvárium méretét és hogy hány százalék vizet akarsz cserélni.
Ide írhatsz , ha valami nem tiszta.
tibicuk@citromail.hu
Leesett
Naná 10 ml mindenkinek hiszen mindenkinek a saját mennyiségéhez kell beletennie az anyagot.
Ahogy egyre többet olvasgatok elég jól kitisztult a dolog.
Köszönöm a leírást és a táblázatot, nagyon sokat segített.
Sziasztok!
Érdekelne, hogy fontos-e a heti 50%-os vízcsere.
Ha csak hetente a víz 20%-t cserélem le, akkor a kalkulátor szerint (kezdetként 1 heti tápoldatozás után) csak hetente egyszer kellene tápoldatot adagolni.
Jól számoltam?
Üdv:
Schferenc
Sziasztok!
A 2. Mix it ablakban 2. sárga oszlop, valamint a 2 sárga oszlop közti fehér oszlop mi a csudát csinál. Mit változtatok vele? Előre is köszi
Nigro!
A Micro 500 és a széraz tápok mikor lesznek ismét készleten?
A fehér oszlop a teáskanálban kifelyezett mennyiséget mutatja.
Köszönöm a válaszod!
Végre elindultam a gyönyörű növényes akvárium felé, merthogy elkezdtem tápozni
már tök rég vártam. Remélem hamarosan látható eredményeket produkálnak majd zöld kis barátim
Sziasztok, most akarom berendezni az első akváriumomat,rengeteget olvasok h miből milyet érdemes venni,de eddig elég kaotikus a kép… egy 20 literes főleg növényekkel betelepített akváriumra gondoltam /kezdnetnek
maximum 1 db sziámi harcos halat szeretnék bele, meg persze csigákat ^^ nagyon sokat segítenétek ha leírnátok h kb milyen növényeket ,táptalajt,szűrőt meg stb-t érdemes bele vennem … mert úgylátom h ti itt eléggé benne vagyok a témában 
előre is köszönöm a segítségeteket
Azért kaotikus, mert sok megoldás létezik. Kicsit kevesebb működik is
Melegen ajánlom az akvakertész fórum Naplók rovatát. Ott nagyon sok működő növényes akvárium leírását megtalálod. No meg itt is az olvasók akváriumai résznél.
Mindenesetre a 20 literes akváriumba csakis apró termetű növények jöhetnek szóba. A mohákat melegen ajánlom
Köszönöm a gyors választ ^^ már nagyjából kezd összeálni h mit is szeretnék .
Amúgy alapvetően növényes akváriumhoz megfelelő a gömbalakú? a másik ami még nem igazán tiszta h ha nem akarom az algákkal bajlódni telepítsek be csigákat? de azt is írták h a csigák meg hajlamosak elszaporodni és akkor több gond lesz velük mint amennyit megoldanakm, megugye gondoltam a garnélákra is azokról meg azt olvastam h elég érzékenyek a vízminőségre meg a Co2 szintre ,és ott van még a világítás is amit én először 1 sima halogén lámpával gondoltam megoldani,az működne?
a mohákra amúgy énis gondoltam (jávai moha,gombmoha) de a háttérbe is kéne valami nagyobb növény, arról még nem döntöttem
Az is szempont lenne h nelegyen túl drága :S amiket néztem az oldalon majdnem mind nagyon drága cuccokból van összerakva,ezeket sajnos nem tudom megfizetni
Hát ahogy Nigro mester kifejtette és ahogy Te is látod ,nagyon nagy az “anyag”,még a minimum tudnivaló is,ezért itt helyszűke miatt nem lehet és felesleges is sok mindent mondani.Egy teljesen kezdődnek pedig,aki még soha nem foglalkozott akváriummal ,-még üres medencében pár guppi tartásával sem-….hát így tényleg lehet egy káosz a fejedben, Főleg úgy és talán ezért olyan sok és bonyolult minden ,mert elsőre belecsöppentél az akvarisztika legszebb,de legnehezebb,legnagyobb tudást igénylő ágába. Azt tudom tanácsolni,hogy előbb légy tisztában az alapokkal ,az alapfogalmakkal,olvass sokat és persze mellette kísérletezz! Az alapok és amit itt több mint egy év alatt “összehordtak” a tagok információmennyiségben annak a tudásnak a megszerzése nem megy egyik napról a másikra sajnos. Itt mindenki rengeteg tudást összeszedett magának annak ellenére,hogy sokan már régóta,egyesek(magam 30éve) foglalkoznak akvarisztikával.Mindenesetre mivel az elhatározás megvan részedről azt mondom legyél türelmes,tanulj sokat és kísérletezz az akvarisztikával,mert ha beindul ,nagy élményekben lesz részed(még minden kis apró siker után is!)
Ismerd meg a növényeket,azok igényeit,úgyszintén a többi élőlényt is(ezeknek gyorsan utána lehet nézni)aztán eme alaptudás birtokában a pénztárcád figyelembevételével kezdd el! Ne kezdj drága,igényes növényekkel,mert eleinte az csak pénzkidobás lenne, ha nincs elég és megfelelő fényed,tápod,CO2-d és az ezek összehangolásához szükséges tudásod. Remélem nem vettem el a kedved,mert a célom pont az ellenkezője és bocs ha esetleg okoskodónak,kioktatónak jönne le a szöveg,mert ez szintén nem volt cél. Sok sikert és élményt! Ha valami nem megy,akkor és kérdezz itt vagy a fórumon.Mindig lesz valaki aki gyors és kielégítő válasszal tud segíteni.
A sok duma után azért egy-két dolgot fontosnak tartanék már most elmondani. Felejts el ,de rögtön a gömbakváriumot! Csúnya,torzít,a halak nem érzik magukat jól benne(nem véletlenül nem szabad már árulni,ha jól tudom uniós előírás is van rá),nem lehet esztétikusan berendezni. Sajnos van egy minimum amit muszáj áldozni egy aksira,különben -csinálhatsz akármit- nem fog “működni” vagy nagyon-nagyon nehezen és nem lesz soha az igazi! Lehet kompromisszumokat kötni az elején,aztán majd úgyis tanulsz ezekből,addigra talán még jobban rabul ejt e gyönyörű hobbi és erre fog elúszni a konyhapénz is.
Zolim nagyon jól összefoglalta a lényeget.
Ajánlom az Akvakertész fórumot. Rengeteg tipp van az olcsóbb megvalósításra, de sajnos a növényes akvarisztika nem olcsó. De sokkal olcsóbb lesz, ha a tanulópénzt nem kell megfizetned. Sokan már megtették előtted és a tapasztalataikból rengeteget lehet tanulni.
Sziasztok!
Szaisztok!
Green Aqua Micro tápot vásárolta, a Macrot porokból állítottam össze. A Macróra azt a javaslatot kaptam hogy naponta 10 ml tegyek a 200 l-es akváriumomba.
Na most a 2 g/l -es Fe koncentrációval számolva a táblázatban nagyon alacson értékek jönnek ki.
Szeretném leellenőrizni az exceles táblázattal, hogy jól adagolok-e.
Ha a Micro oldatot használom milyen érteket kell írni a E16 illetve az E22-es oszlopba.
Üdv.:
Feri