Tudom, raktam már fel szebb akváriumot is, mint a sajátom, de ez mégiscsak az enyém. Sok kellemes és sok bosszantó percet, órát okozott nekem. Fogadjátok szeretettel, a saját növényes akimat.
Pontosan 1 évvel ezelőtt szántam rá magam (kaptam meg az engedélyt a feleségemtől) , hogy a meglévő 54 literes akváriumom mellé készítsek egy következő növényes akváriumot. Mielőtt hozzáfogtam volna, sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen elrendezést, Iwagumi, vagy Ryuboku stílusú akváriumot készítsek. Lassan körvonalazódott a fejemben egy kép, hogy mit is szeretnék igazából. Mivel nem sikerült igazán szép vasfát beszereznem, viszont Seiryu követ sikerült kapnom ezért e mellett döntöttem.
A kiszemelt akvárium egy 200 Literes Rena szett lett. A világítást 2*30 W T8-ról 4*39W T5-re cseréltem.
Akkoriban nagy kedvenceim voltak a “zöldsziklás” akváriumok. Mint például ez:
Valami ilyesmit akartam, persze totál más lett. Na de ne rohanjunk ennyire előre. A berendezésnél segített régi jó cimborám HalasPeti. Így is két komplett éjszakánk ment rá mire elkészültünk. Az első lépésben beállítottuk az akváriumot a helyére. A nappali egy olyan sarkába, ahol mindenhonnan jól látszik, mégsem éri közvetlen fény. Beállítottuk vízszintesre és nekiálltunk az alkotó munkának.
Első lépésként beragasztottam két elválasztó lapot, ami azért volt szükséges, hogy a fekete és fehér aljzat ne keveredjen össze. Ahova növényeket terveztem, oda növénytáptalajt szórtam. Majd feltöltöttem a részeket a megfelelő színű aljzattal.
Ezután picit megnedvesítettem (mivel ez már előmosott kavics volt) és következtek a kövek. Ezzel eljátszottunk 1-2 órát, mire megtaláltuk a mindekettőnk számára esztétikus variációt.
Jöhetnek a növények! Eleocharis acicularis, Eleocharis parvula, Hemmianthus callitrichoides, Riccia fluitans és Microsorium windelov került bele.
Feltöltés után így nézett ki, de lelki szemeim előtt már egy komoly “gyepet” láttam.
Egy hónap után már szépen látszott a különbség, de tudtam, hogy ez még csak a kezdet.
A második hónap környékén elárasztott az alga…
Nem estem kétségbe, hisz a Google nagy barátunk és Igézőtől is kaptam egy tippet. Ezt az algát egy sötétkúrával lehet elintézni. Valahogy így:
1 nap 50% vízcsere világítás Co2 kikapcs és egy nagy pokrócot rá terítettem az akváriumra.
3. nap 50 % vízcsere
3-6 nap további sötétítés.
7. napon 50% vízcsere, világítás bekapcs. 4 órára,
8. napon világítás bekapcs 6 órára,
9. napon világítás bekapcs 9 órára és CO2 bekapcs.
Ez a beállítás megy azóta is. Az alga eltűnt. Ezután gondtalan hónapok következtek.
Az új lakók, egy kakadu sügér pár (Apistogramma cacatuoides) rengetegszer leikrázott itt a társasban. A hím is és a nőstény is harcosan védelmezte a kicsiket.
Az Amano garnélák is rendszeresen eleresztették petéiket, de ezek azonnal az ékfoltos razbórák (Trigonostigma heteromorpha) áldozatai lettek.
8 Hónap után megjelent a köveken és a hátsó üvegen, a zöld pontalaga. Ami talán a legkevésbé zavaró az algák közül.
Érdekes módon ez az alga teljesen magától eltűnt. Nem csináltam ellene semmit. A jelenlegi állapot ilyen:
Azt hiszem megérte a fárdtságot. Sajnos a bal sarokból egy növény kipusztult és még nem találtam meg a méltó utódját. Azonban a többi rész szerintem egészen pofás…
Hát ez volna a szerény kis akváriumom. Tetszik?
Jah és egy grátisz Werkfotó






























; ?>/images/aflogo2_125_125.jpg)
A kövekben a fehér szín, szinte minden esetben mészkő származék jelenlétét feltételezi. Ezek rétegeket alkotnak a kövekben, de túl nagy jelentőséggel nem bírnak. Gondolom, ha egy kis akváriumot pakolunk tele, akkor ott már van látható hatása.
Igen, a tesztet Keymaker is elvégezte régebben. Valóban pezsgett. Az lehet, amit Levinen ír. Mindenesetre nem változtat az aki KH-ján. Itt megint van egy régóta a köztudatba dobott dolog, aminek utána kell járni
Szia Nigro!
Amano garnélákat hol lehet vásárolni, és kb mennyibe kerül 1?? Mert én ahol eddig jártam nem nagyon volt még garnéla se.:( Az aki tényleg nagyon szép lett!
Időnként szinte mindenhol van, aztán pár hónapig sehol. De érdemes keresni, mert nem reménytelen. Az ára 400-600 Ft körül mozog.
Nigro! Köszi a gyors választ! Ha esetleg nem találok majd akkor, ha petéznek nálad félre tudnál nekem tenni vagy 3mat?? Aztán majd elválik, hogy hogy veszem át és fizetem ki. Előre is köszi a választ!
Nem olyan egyszerű az…
Már szaporítani őket. A legközelebbi kereskedővel beszélj, hogy hozasson ha tud és te átveszed tőle.
Köszi Deck! Így lesz!
Gyönyörű szépek az akvák, gratulálok! Mióta ráleltem az oldalra az én akvám is benövényesedett…:) Egy kérdésem lenne? Garnéla csak kis halak mellé ajánlott?
Arizona (kedvenc államom, lesz ott egy házam öregkoromban), üdv a csapatban.
A garnélák nagytestű halak mellé is ajánlottak lehetnek, amennyiben ezek a halak nem tekintik őket tápláléknak. Van pl. olyan kistestű hal is, ami halálos stresszbe bosszantja az állandó csipkelődésével. Van ennek angol nyelvű irodalma, nézd meg pl. ezt.
Eäphrendil,
A köveket úgy ahogy van 4 liter sósavban megfürdettem vásárlás után. Elképesztően “letisztultak” és megszépültek a sok lerakodott cucctól. Eleinte tartottam attól, hogy a vízben további “felkeményedést” eredményeznek, de – bár viszonylag sok van az akváriumban belőlük – mégsem tudtam mérni jelentős KH vagy GH eltérést a használatuk után. Ergo szerintem nyugodtan lehet őket mértéktelenül bedobálni.
En is megsavaztam 15% haztartasi ecettel, de masnak nem ajanlom, vagy csak nagyon ovatosan. A ko nagyon sok meszet tartalmaz, es ha tul sokat savazza az ember (napokig) akkor az egesz szetmalhat.
Ugyanis amit “kosz” gyanant leoldani veltem, az maga a ko anyaga volt.
Biztos ilyen követ vettél? Van egy képed róla?
Hat szinte 100%, és mas oldalakon is olvastam, hogy meszet tartalmaz. Ha majd szepen megindulnak a novények, lesz rola kep. Turelem akit terem
Keymaker!
Köszönöm szépen a választ! Nagyon örülök, hogy itt lehetek színvonalas ez az oldal is.. Köszi a garnélás oldalt is..
Sajnos halaim nagy része elég ” kostolgatós” és kisebb bálna méreteivel rendelkező hal, igy oda akkor nem teszek garnélát.. de talán a guppisba egy 40 literesbe mehet?!
Persze, hogy mehet.
10 literesben is tartják. Sőt, vannak 1-2 literes zárt üveggömb önfenntartó ökoszisztémák, amelyekben 1-2 garnéla él, akár két évig is…
Nem akarom nagyon offolni a témát, de biztosan beszerzek párat nagyon beleszerettem ezekbe a kis lényekbe..
Remélem idővel én is ilyen profi mód tudom majd csinálni az akvákat mint Ti..
Arizona. Ajánlom figyelmedbe ezt az írást és Szentgyo blogját.
Köszönöm szépen!!
Nigro, gratulálok akváriumodhoz. aki akváriummal foglalkozik, az tudja igazán, hogy a gondozása nem olyan egyszerű. Lehet az akár kicsi, vagy hatalmas méretű. Bár midannyian szeretnénk hosszútávon biztosítani a beindított akváriumunk kezdeti szépségét, a problémák menet közben jelentkeznek. nyílt odaladban leírt tapasztalataid,és a vélemények nekem is biztonságot jelentenek a tapogatózásban. üdv. mindenkinek
Üdv itt! Remélem mindenre választ találsz. Ha van kérdés bátran tedd fel. Ajánlom az akvakertész fórumot.
Sziasztok!
Gratulálok az akváriumaidhoz, illetve a “művészetedhez”:-) Csodaszépek!
Lenne 1 kérdésem:
Nekem is van vizilótuszom, de nem olyan bokros, mint a Tiéd. 4-5 alacsony levél után egyből a vízfelszínre tör. Ha szeretném, hogy 10-15 alacsony levele legyen, hogy kell metszeni, illetve, hogy kell gondozni? Már rengeteg helyen utána néztem, de mintha egy tiltott téma lenne, sehol semmi.
Persze előnye annak is van ha a vízfelszínt birtokba veszi, mert így gyönyörű virágokat hoz ami a lakás dísze, de leárnyékolja az aksit.
Gondozási tippeket előre is köszönöm és mégegyszer gratulálok.
Szia. Köszi a dicséretet. Lótusszal az a tapasztalatom, hogy ha visszavágtam a feltörekvő leveleket, utána már sokkal kevésbé igyekezett felfelé. Persze kell neki a fény, hogy lent maradjon, de nagyobb titok nincs szerintem.
Köszönöm a választ, igyekszem hasznosítani az infót. A fény 180w/180l:-)
Sziasztok
Ákos